Vasárnapi menetrend szerint közlekednek ma napközben a BKV Rt. járatai. A szilveszteri rendezvények miatt azonban az Andrássy út környékén néhány járat módosított útvonalon halad. Este a metró a szokásos időben, tizenegy óra után tíz perccel indul utoljára a végállomásokról. Az utolsó földalatti mindkét végállomásról este hat órakor indul, utána pótlóbusz jár. Éjjel is közlekedik a fogaskerekű: éjjel tizenegy és reggel fél öt között a Városmajorból minden egész órakor, a Széchényi-hegyről minden óra 30 perckor indulnak a szerelvények. A gödöllői és szentendrei HÉV vonalán az utolsó járat után a következő szolgálati autóbuszokkal lehet utazni: Cinkotáról Gödöllőre fél egykor, Gödöllőről Cinkotára 2 óra 35 perckor, Békásmegyerről Szentendrére fél egykor és fél háromkor, Szentendréről Békásmegyerre egy és három órakor.
Ma éjjel a BKV Rt. rendkívüli járatokat is indít: 41É jelzéssel a Kosztolányi Dezső tér és az Őrmezői lakótelep között, 85É jelzéssel az Örs vezér tere és Kispest, Határ út között, valamint 193É jelzéssel Pestszentlőrinc, Béke tér és Pestszentimre központ között autóbuszok közlekednek.
Kivételesen ma éjjel közlekedik a 7-es, a 11-es, a 22-es, a 30-as, a 32-es, a 40-es, a 105-ös és a 126-os autóbusz, valamint a
6-os villamos és a 81-es trolibusz. Az éjszakai járatok többsége sűrűbben közlekedik.
Holnap ugyancsak a vasárnapi menetrend lesz érvényben. Január 2-án a járatok többsége hétköznapi menetrend szerint közlekedik. Az iskolai szünet miatt nem jár a 2A villamos és a 18A, a gyors 32-es, a 48A, a gyors 66-os, a gyors 98-as, valamint a 99A autóbusz.
Hamilton mélyponton, a Ferrarinál is belátták, hogy hülyeséget vártak el tőle
