Nem kíván szövetséget kötni a Történelmi Szociáldemokrata Párt sem a Magyar Szocialista Párttal, sem pedig a Kapolyi László nevével fémjelzett Magyarországi Szociáldemokrata Párttal – mondta tegnap Sztankovánszki Tibor pártelnök. Véleménye szerint a közelmúltban megalakult Új Baloldal nevezetű politikai tömörülés alkalmatlan a szociáldemokraták egyesítésére, mivel többszörösen kompromittált emberek ülnek ebben a pártban. Schiller Lászlóról, az Új Baloldal elnökéről kifejtette: rendszeres kapcsolatot tart fenn Horn Gyulával, vélhetőleg azért, hogy Medgyessy Péter helyett a volt kormányfő legyen a szocialisták miniszterelnök-jelöltje. Schiller László évekig dolgozott a Nemzetbiztonsági Hivatalnál, MSZMP-tag volt, és rendszeresen járt a Korda-villába, ahol a jelenlegi kormányzat megbuktatása céljából értekeztek MSZP közeli személyiségek – tette hozzá. Sztankovánszki Tibor szerint az Új Baloldal elnöke ez év márciusában „puccskongreszszust” hívott össze az SZDP-nél, ahol a párt jelenlegi vezetését akarta törvénytelenül leváltani. Olyan neves személyiségeket próbált eltávolítani a párt éléről, akik 1946 óta tagjai a Szociáldemokrata Pártnak – mondta. Ez azonban nem sikerült nekik, mivel a Fővárosi Bíróság megsemmisítette a határozatokat.
„Abszurd és képtelen vádakkal nem foglalkozom, főleg, ha azokat egy olyan jelentéktelen párt elnöke mondja, mint Sztankovánszki Tibor” – nyilatkozta lapunknak Schiller. Ugyanakkor megerősítette, hogy egyszer valóban járt a Korda-villában, akkor is csak azért, mert Aczél Endre újságíró előadást tartott a délszláv válságról. Az SZDP márciusi kongresszusáról kifejtette: azért semmisítette meg a bíróság a párt döntéseit, mert a jegyzőkönyveket – amelyek Sztankovánszki Tibor páncélszekrényében voltak – nem tudták benyújtani a bíróságnak.
Speciális Kormányinfó lesz holnap, nagy bejelentések várhatók
