Kezdeményezi az MSZP Orbán Viktor miniszterelnöknél, a következő héten megjelenő Országgyűlési beszámoló című – az Országimázs Központ által feladott – újsághirdetésekben a szocialista párt is jeleníthesse meg azon álláspontját, amelyet a Tények és hazugságok elnevezésű vádiratban már többször kinyilvánított – jelentette be Juhász Ferenc, a párt alelnöke. A Fidesz országgyűlési képviselőcsoportja szomorúan vette tudomásul, hogy Juhász mai bejelentése szerint a Magyar Szocialista Párt most kezdődő kampányát vádakra építi – áll Rogán Antal közleményében. A Fidesz alelnöke szerint ennek jegyében az MSZP ismétlődő sajtótájékoztatóin „a tények helyett egyre inkább a hazugságokra helyeződik a hangsúly”.
Figyelmeztetésben részesül az a három képviselő, aki megszavazta a zárszámadási törvényt – nyilatkozta Nagy Sándor frakcióvezető. Bodzás Ferenc Árpád, Páva Zoltán és Szűrös Mátyás az MSZP-frakcióval ellentétben igennel voksolt. Páva figyelmetlenségéért kap figyelmeztetést, Szűrös és Bodzás pedig azért, mert nem jelezték előre, hogy más állásponton vannak, mint a szocialista frakció.
Kitüntette az Oroszország oldalán harcoló katonákat Kim Dzsong Un
