Egy miskolci férfi, valamint három és fél éves kislánya vesztette életét, amikor összeütközött egy kamion és egy személyautó pénteken éjszaka a 3-as számú főútvonal 107-es kilométerszelvényében, a Heves megyei Kápolna közelében. A helyszínelés nyomán kiderült, hogy az ütközés során a Miskolc felől érkező WV Passat személygépkocsi teljesen beszorult a Budapest felől közlekedő Scania típusú kamion alá, s a személyautó utasai – apa és kislánya – azonnal életüket vesztették.
Halálra gázoltak egy kerékpárt toló férfit szombaton este az Egerhez közeli Andornaktályán; a helyszíni vizsgálat adatai szerint relatív gyorshajtás miatt történt a baleset. A helyszínelés során kiderült, hogy az Eger felől érkező, az út jobb oldalán közlekedő Volkswagen vezetője akkor ütötte el a férfit, amikor az balról egy mellékutcából kitolta a biciklijét, és át akart haladni az úttesten. Kilencen megsérültek szombaton reggel 7 óra után a 3-as számú főúton, Encs térségében, a kázsmárki útkereszteződésben. A Borsod Volán menetrend szerinti autóbusza és egy Kamaz teherautó ütközött össze. Az elsődleges megállapítások szerint a Kamaz a 3-as számú főúton haladt, amikor az elágazásnál az autóbusz a teherautóba csúszott. Az ütközés következtében a távolsági autóbusz utasai közül kilencen sérültek meg. A busz vezetője és egy utas súlyos, hét további utas pedig könnyebb sérüléseket szenvedett. A mentők a sérülteket a szikszói kórházba és a miskolci megyei kórház baleseti sebészetére szállították. Szombatra virradóra Győr-Moson-Sopron megyében az 1-es számú főút 156-os kilométerszelvénynél egy Renault eddig ismeretlen okból áttért a szemközti forgalmi sávba, és összeütközött egy szabályosan közlekedő cseh rendszámú kamionnal. A személygépkocsi vezetője, egy 30 év körüli férfi a helyszínen életét vesztette. Pénteken éjszaka 23 óra után Heves megyében, a 3-as számú főút 106-os kilométerszelvényénél egy WV Passat frontálisan ütközött egy kamionnal. A Passat vezetője és utasa a helyszínen életét vesztette. Két gépkocsi ütközött össze Szigethalom belterületén tegnap délelőtt, a balesetben egy középkorú nő vesztette életét.
Női börtönbe vonulhat egy német neonáci
