A találkozón szó volt az EU reformját előkészítő konvent munkájáról, amelyben három-három képviselővel részt vehetnek a tagjelöltek is, még csatlakozásuk előtt befolyásolva az unió jövőjét. Érintették az EU eljövendő alkotmányának kérdését is.
Orbán Viktor a megbeszélést követő sajtótájékoztatón kijelentette, hogy az unió bővítése szempontjából 2002-nek a döntések évének kell lennie. A kormányfő elégedettségét fejezte ki, hogy az EU soros elnökségét ellátó Belgium miniszterelnöke közvetlenül számolt be az unió álláspontjáról. Guy Verhofstadt szerint a jövő heti csúcson az országjelentések tükrében tárgyalnak majd a bővítési folyamatról. A belga kormányfő jelezte, hogy a terrorizmus elleni harc jegyében közös európai határőrség felállításáról is tárgyalások kezdődnek.
A magyar miniszterelnök reményét fejezte ki, hogy a jövő heti találkozón a bővítésről szóló stratégiai dokumentum azon része dominál majd, amely az egyéni teljesítmény szerinti elbírálást tartja követendő eljárásnak. Orbán mindazonáltal hozzátette: Magyarország örül, ha a környező országok csatlakozási tárgyalásai jól haladnak, csak azt kell elkerülni, hogy a jól teljesítők mások miatt várni kényszerüljenek.
A kooperációs folyamat a bővítés mikéntjével kapcsolatos viták közt – számtalan tárgyalási fejezet lezárásával – éppen az idén érkezett el legintenzívebb szakaszába. A felújított együttműködésből aktívan veheti ki a részét a jelenlegi pozsonyi vezetés is, amely a korábbi kormányzatok elzárkózó vagy visszafogott integrációs politikájával szemben jelentős erőfeszítéseket tesz, hogy behozza a lemaradását.
Magán a luxemburgi találkozón a résztvevők áttekintették a két országcsoport közti együttműködés gyakorlati kérdéseit és véleményt cseréltek az Európai Unió jövőjéről is. A közép-európai vezetők abban reménykednek, hogy az EU-ban központi szerepet játszó – lakosságszámukban, volumenükben a visegrádiakéhoz hasonló súlyú – Benelux államok tapasztalatainak átvétele és a részükről várható támogatás újabb lendületet adhat a csatlakozásnak. A Benelux– visegrádi négyek közötti közeledés fontos politikai üzenet az európai egyesülési folyamat előrehaladtáról, eddigi eredményeiről – szögezték le a találkozó résztvevői.
Az eszmecsere előkészítésében vezető szerepet játszott Magyarország és Luxemburg, amelyek saját országcsoportjaik soros elnöki tisztét töltik be. Ekként a két regionális „szövetség” tanácskozását Orbán Viktor magyar és Jean-Claude Juncker luxemburgi miniszterelnök vezette. A két politikus a hétoldalú hivatalos tanácskozás előtt külön megbeszélést tartott. Ezen annak a reményüknek adtak hangot, hogy az Európai Unió a laekeni csúcson a kibővítéssel kapcsolatban tartja magát az eredeti álláspontjához, az egyéni elbírálás elvéhez. E tekintetben határozott kiállást ígértek a vendéglátók a jövő heti állam- és kormányfői találkozón is.
Gázolt a vonat Dunakeszi határában, késésekre kell számítani a szobi fővonalon
