Legutóbb november 13-tól mérsékelte 50 bázisponttal, 10,25 százalékra az irányadó kamatokat az MNB. A jegybank monetáris tanácsa a csökkentést azzal indokolta, hogy az Egyesült Államokban és az Európai Unióban is mérsékelték a kamatokat, így jelentősen megnőtt a forintbefektetéseken realizálható kockázati prémium.
A novemberit megelőzően az év folyamán a jegybank háromszor csökkentette és egyszer növelte az alapkamatot – jelentette az MTI. Az MNB még 2000. április 3-án döntött a jegybanki alapkamat egy százalékpontos, 11 százalékra történő mérséklése mellett. Ekkor a kamat 12 százalékról 11 százalékra csökkent, és nem is változott az idén július 13-ig. Ekkor 11,25 százalékra emelték, majd szeptember 10-től újra 11 százalékra csökkentették. A monetáris tanács október 24-én újabb 25 bázispontos mérséklést fogadott el.
A múlt hét csütörtökén ugyan az Európai Központi Bank (EKB) a várakozásnak megfelelően változatlanul hagyta kamatait, ám az elemzők szerint a magyar makrogazdasági környezet lehetővé teszi a kamatszint csökkentését az EKB döntésétől függetlenül is.
A Magyar Nemzeti Bank monetáris célkitűzése az árstabilitás elérése, illetve annak fenntartása, míg stratégiai cél az Európai Monetáris Unióhoz (EMU) történő csatlakozás körülményeinek megteremtése – jelentette ki az elmúlt időszakban többször is Járai Zsigmond, az MNB elnöke. A pénzügyi zónához való mielőbbi integráció értelmében az elmúlt alig több mint fél esztendő leforgása alatt olyan monetáris intézkedések születtek, mint az árfolyamsáv kiszélesítése, az ezt követő devizaliberalizáció, az inflációs célkövetés rendszerének meghirdetése, a kötelező tartalékok rendszerének megváltoztatása, továbbá az új jegybanki törvény elfogadása, amellyel sikerült megteremteni az MNB függetlenségét. Az EMU-integrációval megszűnik majd az önálló monetáris politika, és a pénzkibocsátáshoz kapcsolódó jegybanki bevétel elmaradása is negatívumként jelentkezik, ez utóbbi elérheti a GDP 0,3 százalékát is. A jegybank egyébként szigorodó monetáris feltételek mellett – ha kell, az MNB kamatoldalon avatkozik be – a forint további, pár százalékos felértékelődésével kalkulál 2002-re, viszont nemzeti fizetőeszközünk árfolyamának változékonysága jócskán alulmúlja a 2001-es, csaknem tízszázalékos adatot.
*
Három héttel az euró bevezetése előtt megkezdte működését a www.euro.hu magyar nyelvű hírportál, amely címlapján közli Járai Zsigmond jegybankelnöknek és Jürgen Köppen új budapesti EU-nagykövetnek a portál indulása alkalmából írt köszöntőjét.
Az ingyenes tájékozódási lehetőséget nyújtó, közszolgálati portál bemutatja a közös európai pénz történetét, bevezetésének körülményeit, ismerteti az euróbankjegyekkel és -érmékkel kapcsolatos fontos tudnivalókat.
Búvárokat ölt egy drón a Fekete-tengeren
