Elfogadás előtt áll ugyanis a műsorszórásról szóló új törvény, amelynek javaslata alaposan megnyirbálja a kisebbségek, de főleg a magyarok tájékoztatáshoz való jogát. Jelenleg az újvidéki televízió két, a rádió pedig öt hullámhosszon sugároz műsort, viszont a törvény kidolgozói a televíziónak egy, a rádiónak pedig két hullámhosszt adnának. Ez a gyakorlatban azt jelentené, hogy a televízióban nyolc kisebbség osztozna egy frekvencián, a rádióban pedig maradna egy szerb és egy kisebbségi hullámhossz. A gond különösen a rádiónál súlyos, ahol a magyar szerkesztőségnek eddig – a Kárpát-medencei kisebbségi magyarok közül egyedüliként – napi 24 órás műsora volt, illetve van még most is. A törvény elfogadása után a műsoridőt meg kellene osztania a többi kisebbséggel, így műsorideje a legjobb esetben is megfeleződne.
Érthető tehát, hogy először a több mint ötvenfős újvidéki rádió szerkesztősége tiltakozott a nyilvánvaló jogfosztás ellen. Politikailag károsnak és jogilag elfogadhatatlannak tartja a javaslatot, emlékeztetve arra, hogy a szerzett jogok megvonása ez esetben a kisebbségi jogok csorbításával ér fel. Így abba az ellentmondásos helyzetbe kerülhetnek, hogy a vajdasági magyar rádiózást, amelyet a kommunista korszakban és a milosevicsi rezsim idején is sikerült megőrizni, az önmagát demokratikusnak valló és az európai mércékre esküdő új hatalom építi le. A kisebbségellenes terv ellen felemelte szavát Kasza József, a Vajdasági Magyar Szövetség elnöke, a szerb kormány alelnöke is, aki kijelentette, hogy megakadályozzák a javaslat elfogadását. Tiltakozik a VMDP is, és a megoldást a magyar autonómiában látja.
***
MACEDÓNIA ISMÉT TŰZFÉSZEK. Teljesen leégett Macedónia északi részén vasárnapra virradóra egy ortodox templom. A rendőrség nem zárja ki, hogy albán szélsőségesek gyújtogattak. A templomtűz Golema-Recsica faluban, Tetovótól északra történt. Az ITAR-TASZSZ jelentése szerint az utóbbi hetekben Macedónia északi részén kiéleződött a helyzet. A macedón hadsereg és rendőrség erőit szinte minden nap támadás éri. Az albán szélsőségesek rendszeresen robbantanak autókat, benzinkutakat vagy kávézókat. (MTI)
Helyretette a HVG vezérigazgatóját Orbán Viktor
