Még Minden megvan

Így az év végi ünnepek időszakában, amikor megáll egy kicsit minden, az ember hajlamos elgondolkodni azon, jól él-e, valóban megéli-e az életet – a saját életét –, vagy csak átrohan rajta, mindig függve valamitől, mindig megfelelni akarva valaminek, „fontosabb szempontokat” keresve, anélkül, hogy időt engedne magának igazi értékeket találni.
Pedig ami azt illeti, Európában értéktúlkínálat van. Tökéletes értékliberalizmus, másságtolerancia – holott igazából már elég nehéz lenne meghatározni, mi az, amitől a „más” különbözik, biztos pont ugyanis – amit sok-sok évig hagyománynak vagy néha kultúrának, kifejlett változatát egy Spengler nevű úr után pedig civilizációnak szoktak hívni – nemigen van.
Sokak szerint a hagyományos európai értékek „leszerepeltek”. Nem jelenthetnek biztos pontot, mert devalválódtak, hordozóik elfáradtak – vicces: míg Márai erről értekezik, új értéket teremt ugyanebből –, ezért a felelősebb gondolkodású európaiak keletre tekingetnek segítségért, mások az „én” tökéletes, önkritika nélküli kibontásában látják a kivezető utat az értékválságból.
A felelős gondolkodásúaknál is felelősebb gondolkodásúak azonban nem hazudják maguknak azt, hogy ezen kísérleteik eredményre vezettek – mert a Mindenben való feloldódás megélhetetlen az európai embernek, az énérvényesítésnek pedig csak közösségben van értelme –, és az üzletté silányított karácsony után a petárdadurrogtatós szilveszteri budapesti Hystériák közepén hajlamosak tovább keresgélni, kutatni valaminek a romjai után, amit valamikor régen keresztény Európának hívtak.
Ami biztos értéket jelentett évszázadokon át, még a vérgőzös időszakokban is, még akkor is, amikor ennek a földrésznek a kultúrája túllépte önmagát és félelmetessé vált azok számára, akik teremtették, amikor diktátorok embermilliókat semmisítettek meg büntetlenül, és úgy tűnt, a keresztény Európa ezzel megtagadta és szembeköpte a keresztény Európát – még akkor is voltak, akik éppen a széttaposott értékek nevében, biztos tudással, egyenes gerinccel kiálltak, és kiállásuktól hirtelen egyértelművé vált, hogy ezek az értékek igenis léteznek.
Most nincs diktatúra. Európa – úgy-ahogy – szabad. És néha mégis úgy tűnik, a szabadság lassan felfalja kultúráját. Pedig egy olyan század után, amikor a tisztességesebbeknek sokszor már nem volt ereje másra, mint nemet mondani, végre nemcsak tiltakozni, hanem igent mondani, építeni is lehetne. Évezredek óta meglévő, biztos alapra – saját életet és közösségit.
Miért csak ahhoz ragaszkodunk, amit el akarnak venni tőlünk... Miért nem lehet ahhoz is, ami megvan?