Donald Rumsfeld amerikai védelmi miniszter kételyeinek adott hangot Bin Laden jelenlegi tartózkodási helyét illetően. Mint mondta, „hat-nyolc, egymásnak ellentmondó” hírt hall róla naponta. Ezzel egy időben bejelentette: a jelenleg amerikai fogságban lévő, illetve a majdan foglyul ejtett al-Kaida- harcosokat az Egyesült Államok a kubai Guantanamo-öbölben lévő támaszpontján kívánja elhelyezni. Az amerikai katonai bíróságok azonban csakis egyhangú döntés alapján ítélhetik őket halálra, szellőztette meg a Washington Post a még elfogadásra váró törvényjavaslatot.
Afganisztánban az egykori tálib harcosok, akik mára beolvadtak a lakosságba, továbbra is veszélyt jelentenek az ország és átmeneti kormányának stabilitása szempontjából – jelentette ki Afganisztán új kormányának védelmi miniszterhelyettese. Abdul Rasid Dosztum üzbég nemzetiségű volt hadúr – aki egykoron a szovjetek támogatta hadseregben főtiszti rangban szolgált, később fellázadt az akkori vezetés ellen – nyilatkozatában kifejtette: a tálibok ugyan háború kirobbantására már nem képesek, de terrorcselekményekkel és emberrablásokkal továbbra is óriási gondot okozhatnak.
Négy rakéta csapódott be egy Dzsalálábád környéki támaszpontra, de senki sem sebesült meg – jelentette pénteken az AIP afgán hírügynökség. Ez volt az első ilyen támadás azóta, hogy a tálibellenes erők elfoglalták a várost. Az afgán védelmi minisztérium szóvivője pénteken úgy vélekedett, hogy három-négy napon belül megsemmisítik az al-Kaida terrorszervezet utolsó ellenállási pontjait.
It Is Our National Duty to Remember Our Scientific Greats
