Nicosiában, a megosztott szigetország görög felének fővárosában munkavacsorán találkozott szombaton este Gláfkosz Kleridesz ciprusi elnök és a sziget törökök lakta északi felének vezetője, Rauf Denktas. A két közösség vezetője megegyezésre jutott az 1974-es török hadjárat idején tömegsírokban elhantolt áldozatoknak megadandó végtisztességről, és január közepére kitűzte a kettéosztottság rendezéséért folytatandó tárgyalások következő fordulóját.
Amióta az 1974-es török katonai beavatkozás következtében kettészakadt a sziget, Denktas először lépett Ciprus déli részének földjére. (A ciprusi elnök három hete, december 4-én Denktas meghívásának eleget téve ugyancsak először utazott a török katonaság által megszállt Észak-Ciprusba.) A szigorú biztonsági intézkedések közepette megrendezett találkozón részt vett Zbigniew Wlosewicz, Kofi Annan ENSZ-főtitkár ciprusi különmegbízottja is.
A mintegy kétórás, jó hangulatú, kötetlen beszélgetés során humanitárius kérdésekről, illetve a szigetország államformáját illető kompromisszumról volt szó – írta az ITAR-TASZSZ. Ciprus az Európai Unió legesélyesebb tagjelöltjei közé tartozik, de a tényleges tagfelvételt késlelteti a szigetország politikai és nemzetiségi megosztottságának rendezetlensége. A szigeten Denktas évekig hangoztatott álláspontja szerint két egyenrangú állam konföderációját kell létrehozni, míg a görög fél autonóm közösségek föderációjára törekszik.
Kis lépések politikája. Denktas meghívására Kleridesz decemberben utazott Észak-Ciprusba – 27 év óta először. Akkori találkozójukon a két vezető megállapodott abban, hogy folytatják a közvetlen tárgyalásokat. 2000-ben Denktas attól tette függővé részvételét a tárgyalási folyamatban, hogy az ENSZ elfogadja két állam létét a földközi-tengeri szigeten. Amikor tavaly szeptemberben Denktas Kofi Annan ENSZ-főtitkárral találkozott, a ciprusi török politikus fontos engedményt tett. A nemzetközileg soha el nem ismert Észak-Ciprusi Török Köztársaság elnöke először mondott le arról az évek óta hangoztatott követeléséről, amely szerint két egyenrangú állam konföderációját kell létrehozni, és ez alkalommal „két entitásból álló közös államról” beszélt. (MTI)
Netanjahu szerint Macron politikája táplálja az antiszemitizmust
