Népszerű állami lakáshitelek

Az előzetesen számítottnál kevesebb ügyfél igényli a lakástakarék-pénztárak kedvezményes, hatszázalékos kamatozású hitelét az idén. Az MTI által megkérdezett lakástakarék-pénztári vezetők úgy vélték, hogy ezt elsősorban a lakásvásárláshoz nyújtott állami kamattámogatások növekedése, illetve az elfogadott adómódosítás okozza.

Hírösszefoglaló
2001. 12. 10. 0:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Kedvezményes lakáshitelhez ugyanis már 2,9 százalékos kamat megfizetése mellett is hozzájuthatnak az ügyfelek, és jelentősen emelkedik a hiteltörlesztéshez biztosított adókedvezmény mértéke is. Jövőre az új lakások vásárlásához igényelt kölcsön törlesztőrészleteinek 40 százalékával, de legfeljebb 240 ezer forinttal csökkentheti adóalapját a hitelt felvevő.
Az előzetes számítások alapján az idén és jövőre várhatóan ötven- milliárd forint körüli, lakáscélra fordítható szerződéses összeget utalnak ki a lakás-takarékpénztárak. Az első kilenc hónap végéig a négy hazai pénztárnál több mint 73 milliárd forint betétállomány halmozódott fel. Az újonnan kötött szerződések száma ebben az időszakban megközelítette a 148 ezret, szerződéses összege pedig a 82 milliárd forintot. A megtakarításokhoz az állam eddig 17,6 milliárd forint támogatást nyújtott.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.