Javuló felhasználás és növekvő uniós támogatás jellemzi a Magyarországot érintő, elmúlt három évi PHARE-támogatásokat – nyilatkozta a PHARE-ügyekért felelős tárca nélküli miniszter.
Boros Imre elmondta: Magyarország az elmúlt három évben csaknem 50 millió euróval, azaz körülbelül 12 milliárd forinttal több támogatást kapott a PHARE-programtól, mint amennyit előzetesen várni lehetett. Hozzátette, hogy az Európai Unió 1999-ben 96 millió euróra becsülte a 2000 és 2002 közötti PHARE-allokációt.
Boros Imre jelezte, hogy már tárgyalnak a 2002. évi PHARE-támogatásról, amely révén 120,7 millió euróra van kilátás.
A miniszter elmondta, hogy jelenleg az a legfontosabb feladat, hogy olyan projektsorozatot készítsenek elő, amelynek alapján Magyarország 2004 és 2006 között körülbelül egymilliárd eurónyi támogatást kaphat az úgynevezett kohéziós alapból. Boros Imre megjegyezte, hogy a PHARE-támogatások felhasználása 1998-ban mélyponton volt. Felhívta a figyelmet arra, hogy az ISPA-, illetve a SAPARD-támogatások az uniós csatlakozásig nem változnak. Az előbbi 88 millió, az utóbbi pedig 38 millió eurós támogatást jelent évente. Boros Imre utalt arra, hogy az ISPA-támogatásból megvalósuló, több évig tartó projektek összértéke – a magyarországi társfinanszírozás nélkül – az évek során eléri a 450–500 millió eurót.
Leszorított, büntetőfékezett, kipattant, és fenyegetőzött a volkswagenes a 7. kerületben + videó
