Röviden

Egy cégben az erő Vegyesvállalatot alakít az orosz Jukosz olajtársaság és a magyar Mol Rt. annak érdekében, hogy a Mol mihamarabb részesülhessen a hanti–manysi tartományban lévő, a két cég közös beruházásaként létesült olajmező kitermeléséből – értesült lapunk. Információnkat megerősítette Hernádi Zsolt, a Mol Rt. elnök-vezérigazgatója, aki elmondta: a közös vállalat nem pótolja a termékmegosztásról szóló szerződést. (H. T.) Kiadását kéri Hegedűs Loránt Ifjabb Hegedűs Loránt, a MIÉP képviselője kéri, hogy a Legfőbb Ügyészség kezdeményezésével összhangban az Országgyűlés függessze fel mentelmi jogát. Az ügyészség közösség elleni izgatás bűncselekményének alapos gyanúja miatt kezdeményezte a mentelmi jog felfüggesztését. (MTI) A Malév dönt a tőkejuttatásról Ma határoz a Malév Rt. közgyűlése a kormány által szeptemberben elfogadott 9,2 milliárd forintos tőkejuttatásról. A társaság az alaptőke megemelésére használja ezt az összeget, így lehetősége lesz továbbra is finanszírozni a fejlesztéseket, illetve átalakításokat. A Malév idén hárommilliárd forint tulajdonosi kölcsönt kapott az ÁPV Rt.-től, a Magyar Fejlesztési Bank Rt.-vel pedig húszmilliárdos devizahitelről állapodott meg. (P. G. I.) Tudor betiltatná az RMDSZ-t A Nagy-Románia Párt a bíróságtól kéri a Romániai Magyar Demokrata Szövetség törvényen kívül helyezését és feloszlatását – jelentette be Corneliu Vadim Tudor, a szélsőségesen nacionalista párt elnöke. Tudor szerint a kezdeményezést az indokolja, hogy az RMDSZ „terrorista típusú szervezet”. (MTI)

MTI
2001. 12. 08. 0:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.