Röviden

MTI
2001. 12. 10. 0:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Német dicséret az oroszoknak
Hannover. A német kancellár és az orosz elnök vasárnap aggodalmának adott hangot a közel-keleti konfliktus kiéleződése miatt. Gerhard Schröder hannoveri magánházában látta vendégül Vlagyimir Putyint, ezzel is kifejezésre juttatva a kettejük közötti jó személyes viszonyt. A mintegy kétórás megbeszélés után a német kormányfő elmondta: egyetértett vendégével abban, hogy a Közel-Keleten kialakult súlyos feszültség enyhítése érdekében nyomást kell gyakorolni mind a palesztin, mind az izraeli félre. (MTI)

A pápa békefelhívása
Róma. Ebben a bonyolult nemzetközi helyzetben az emberiségnek mozgósítania kell energiáit, hogy a szeretet felülkerekedjék a gyűlöleten – hangoztatta II. János Pál vasárnap az Úrangyala-imádságához kapcsolódó beszédében. A pápa dolgozószobája ablakából intézte szavait a római Szent Péter téren összegyűlt hívek tömegéhez. Ismételten felhívta a katolikus hívőket, hogy csatlakozzanak a december 14-re meghirdetett böjti naphoz, amely révén egy emberként könyöröghetnek majd Istenhez a tartós, igazságon alapuló béke megteremtéséért. (MTI)

A két Korea egyesülhet
Berlin. A dél-koreai elnök egy vasárnapi nyilatkozatában lehetségesnek nevezte, hogy a két Korea mintegy húsz éven belül egyesüljön. A Frankfurter Allgemeine Zeitung hét végi számában kivonatosan közölt beszélgetésben bizakodásának alapja az, hogy Phenjan ismételten értésre adta: kész teljesíteni a tavaly nyári közös nyilatkozatban rögzített pontokat. Szöul a maga részéről mindenképpen folytatni kívánja az északi országrésszel szemben elkezdett, a közeledést szolgáló „napfénypolitikáját” – fogalmazott Kim De Dzsung. (MTI)

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.