Súlyos válságba jutott a szerbiai kormánykolíció (DOS), a szakítás Kostunica Szerbiai Demokrata Pártja (DSS) és a Djindjics kormányfő köré tömörült politikai erők között elkerülhetetlennek látszik. A két politikai áramlat ütközése nem új keletű, ám a viszály akkor mérgesedett el, amikor a DSS-es képviselők egy kormányjavaslat ellen szavaztak a parlmentben, együtt a radikálisokkal és a szocialistákkal. A politikai feszültség kormányválságot is előidézhet. Kostunica pártja azt vágja Djindjicsék fejéhez, hogy akadályozzák a szövetségi állam átrendezését, s hogy nem veszik fel a harcot a törvénytelenség és a bűnözés ellen. Djindjics demokratái azt állítják, a DSS megszegte a koalíciós megállapodást. A DOS nem fogja megengedni, hogy holnap a köztársaságban is megtörténjen az, ami helyi szinten már megtörtént: a DSS Seselj szélsőséges nacionalista Szerb Radikális Pártjával és Milosevics szocialistáival lépett koalícióra.
Speciális Kormányinfó lesz holnap, nagy bejelentések várhatók
