Szilveszteri utcabál és tűzijáték

A Miniszterelnöki Hivatal Országimázs Központja ismét több helyszínen szervezett, nagyszabású rendezvényekkel köszönti az új évet. Budapest mellett az idén Sopronban és Szolnokon is tartanak „központi” óévbúcsúztatót szilveszter napján, tűzijátékkal és hajnalig tartó utcabállal.

Dóri Ferenc
2001. 12. 31. 0:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Három helyszínen – Budapesten, Sopronban és Szolnokon – kezdődnek meg ma a „központi” szilveszteri ünnepségek az Országimázs Központ szervezésében. A programsorozat az „Európára figyelünk!” mottó jegyében zajlik, az egyes helyszíneken a zene segítségével a kontinens színes kulturális kavalkádját élvezhetik a résztvevők. A központ tájékoztatása szerint az idei rendezvények mintegy nettó 347 millió forintba kerülnek.
Tóth István Zoltán, az Országimázs Központ vezetője elmondta: hagyományteremtő szándékkal rendezik meg a szilveszteri mulatságot vidéki helyszíneken is, mert a tapasztalatok szerint óriási az érdeklődés. A szilveszteri eseményeket a Magyar Televízió közvetíti. Sopron és Szolnok rendezvényeit a társszervezőkkel, vendéglátókkal együttműködve állította össze az Országimázs Központ.
A fővárosban a szilveszteri rendezvénysorozat 21 órakor kezdődik az Oktogonon a Hot Jazz Band fellépésével, és körülbelül éjjel két órakor ér véget a Hősök terén.
A menet 23 órára ér a Kodály köröndre. Útközben olasz, német, osztrák slágereket adnak elő a fellépő művészek. A köröndön Csonka András szórakoztatja a közönséget, valamint ír, latin, polka és görög slágereket hallgathatnak a szórakozni vágyók. Éjfél előtt néhány perccel lépi át a mozgó színpad az Európát szimbolizáló kaput. A Hősök terén a Himnuszt tűzijáték követi, és elkezdődik a hajnalig tartó utcabál. A szabadtéri színpadon többek között fellép a Venus, a Back II Black együttes.
Sopronban a Fő téren felállított színpadon az Európa jegyében című zenés műsor este kilenc órakor kezdődik. A Soproni Városi Fúvószenekar óévbúcsúztató programja után neves előadók tolmácsolásában bajor, spanyol, angol, francia, görög slágerek csendülnek fel.
Szolnokon 19 órakor, a Kossuth téren a város himnuszával indul az ünnepség. Később fellép a Tisza Táncegyüttes és a Szolnoki Szigligeti Színház Tánckara. Este kilenc órától musical- és operett-összeállítással, majd fényjáték- és lézerbemutatóval szórakoztatják a közönséget. A program eseményeit a helyszínen két nagy kivetítőn is nyomon követhetik az érdeklődők.
Éjfélkor mindkét városban tűzijátékkal köszöntik az új évet.

Az év utolsó napján, harmadik alkalommal várja koccintásra Kaposvár lakóit Szita Károly polgármester. A somogyi megyeszékhely főterén december 31-én este tíz órakor kezdődő és hajnalig tartó szilveszteri mulatságra a város minden lakója hivatalos. A polgármester éjféli köszöntője után a város vállalkozói által felajánlott 2002 üveg pezsgővel koccintanak a jelenlevők. A főtéren csaknem negyedórás tűzijátékkal köszöntik az új esztendőt. (MTI)

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.