Tisztelt Szerkesztőség!

Én is vitázom az MTA elnökével
Igenis szükség van a humán szféra tudományágainak a favorizálására
A Magyar Nemzet december 10-i számában jelent meg a Vitában a tudományos akadémia elnökével című írás, kritikai jelleggel. A cikk második pontjában szereplő idézetről csak annyit, hogy az embereknek a tömegmanipuláció útján el nem bódított szűkebb rétegéből már valóban sokan „…nem hisznek többet a fizikusok és műszaki zsenik informatikai csodákkal vezérelt eszközeiben…” Ehhez csak azt tenném hozzá, hogy általában nem az eszközök működőképessége ébreszt kételyt, hanem azoknak a gyakorlati hatékonysága előre nem látható viszonyok között, a magasabb rendű emberi célok elérése szempontjából sokszor érzékelhető jelentéktelensége és az etikus alkalmazásokat illető biztosítékok hiánya. (Lásd a kecskepásztorok csúcstechnológiájú bombázását, vagy az Afganisztánon keresztül vonuló vándormadarak megzavarását.)
Rendkívül veszélyes a cikk harmadik pontjának több megállapítása; Glatz Ferenc elnök úr egyik nyilatkozatának az a mondata, hogy „Elég volt a technikusokból, vízvezetékszerelőkből, selyemhernyó-tenyésztőkből, jöjjenek most már az emberrel foglalkozó szakmák, a humán oldal képviselői”. Ez indulatos kijelentésnek tűnhet ugyan, de nem söpörhető le a technika mindent magával ragadó fejlődéséről szóló doktrínákkal. Tény ugyanis, hogy a jelenlegi általános fejlődés bizonyos értelemben egydimenziós, zömmel az anyagi szférára korlátozódik. Az emberek jelentős többségének gondolatait a szerzés, a környezet műszaki fejlődése köti le, eszébe sem jut arra gondolni, hogy önmaga hogyan és mivé fejlődik, mint nemcsak értelemmel, hanem lélekkel is rendelkező emberi lény. Ennek az eredménye az anyagi igényeknek olyan mérvű fokozódása, amely a világ ökológiai rendszerének teljes pusztulásával fenyeget. Nem lehet a világ több mint hatmilliárd lakosának igényeit amerikai színvonalon kielégíteni, katasztrófát jelentene, ha Kínában minden harmadik embernek autója lenne, vagy ha a Föld lakóinak zöme interkontinentális kéjutazásokon kívánna részt venni. Az atmoszféra már ma is jelentősen károsodott, nem utolsósorban a közlekedési égéstermékek miatt. A Föld tönkremenetelének egyéb aspektusaira, erőforrásainak kimerülésére, a természet elszegényedésére mint ismert és tudományosan is alátámasztott tényekre felesleges lenne külön kitérni. Mindennek elkerülése vagy kiküszöbölése nem csak technológiai fejlődés kérdése.
Rámutatnék viszont a műszaki fejlődésnek egy eddig kevés figyelmet keltett velejárójára: az élőlények mint rendszerek összehasonlíthatatlanul bonyolultabbak a technikai eszközöknél, rendelkeznek az önszabályozásnál és az adaptivitásnál magasabb rendű kibernetikai tulajdonságokkal, mint például az önszervezés, az önreprodukció. Az ember által létrehozott eszközök ilyen tulajdonságok hiányában állandó, egyre bonyolultabb karbantartást igényelnek, rendkívül munka- és eszközigényes a fejlesztésük is. A bonyolultság fokozódásával mindez elérheti az elviselhetőség határát. Vannak ugyan próbálkozások önszervező rendszerek létrehozására, ezek azonban mérhetetlenül elmaradnak tökéletesség dolgában az élő rendszerektől. A fejlesztés és a karbantartás bonyolultsága egyre fokozódó mértékben leköti az ember szellemi kapacitását, hozzájárulva az emberi gondolkodás egydimenzióssá válásához. A jobb jövőt döntően a technikától várni nem egyéb bálványimádásnál. A bálványimádás azt jelenti, hogy anyagi dolgoknak, objektumoknak mérhetetlenül nagy jelentőséget tulajdonítunk. Ez a jelentőség régen a transzcendenciában gyökerezett. A modern embernek a transzcendencia iránt nincs érzéke, a modern bálványok jelentősége végső soron a természet feletti nagyobb hatalomhoz, a nagyobb anyagi jóléthez kötődik, de a bizonyos anyagi objektumok iránti tisztelet és csodálat mértéke ma is ugyanolyan, mint régen. A modern bálványok ugyanúgy nem fogják az embert elvezetni az üdvösségre, mint a régiek, hosszú távon és végső soron az anyagi üdvösségre sem.
Teljesen elhibázottnak tartom a technikának határozott körvonalú, egységes valamiként való felfogását: végtelen sok technika lehetséges. A mindenkori technika fejlődésének irányát a természeti törvények szabta korlátokon belül alapvetően a politikai, gazdasági, társadalmi igények befolyásolják. Amennyiben ez utóbbiak iránya hibás, rossz irányba fejlődik a technika is. Korunkban az irány – és itt már elhagyjuk a természet- és a műszaki tudományok területét – láthatóan hibás, különben nem lennének oly kirívóak az anyagi különbségek az országok és országokon belül az egyes társadalmi rétegek között, nem borult volna fel az egyensúly ember és természet, ember és más előlények között. A tudományfejlődés irányának helyesbítése érdekében igenis szükséges volna a humán szférát illető tudományok előtérbe helyezésére. Ugyanúgy, mint ahogy a középkor végén az „Aristotales ipse dixit” elvének a megfigyelésekkel és a kísérletekkel való helyettesítése vált időszerűvé. Egy ilyen irányváltás korunk nagy kihívása kellene hogy legyen, és az a tudományon kívül remélhetően visszahatna a politikai és gazdasági rendszerek, sőt világrendszerek fejlődésére is. Dr. Jánosdeák Egon, a műszaki tudományok kandidátusa, nyugalmazott főiskolai tanár

Levél Szanyi Tibortól
Van egyszer az internet. Ha valaki tudni akarja, hogy mi folyik ott, az látogasson oda. Bárdolatlan jelzők, szitokszavak minden mennyiségben. S elsősorban, de inkább azt mondhatnám, hogy kizárólag a baloldalra zúdítva. Nem hozom ide őket.
Szóval ez egy vulgáris szubkultúra. Ír oda sok mindenki, köztük a Miniszterelnöki Hivatal munkatársai, ismert újságírók, közéleti szereplők – álnéven. És együttesen tombolva ordítanak a baloldalra. Gondolom, abban bíznak, hogy az ártatlan odatévedők abból fognak meggyőződni arról, hogy ez az ország, ez a nemzet csak fanatikus jobboldalból áll. Az év elején odatévedtem. Saját névvel felvállaltam, hogy visszafordítom rájuk mindazt a szennyet, amit odahordtak. Vissza a feladónak! Fél évnél is több kellett ahhoz, hogy az ott acsarkodók csináljanak egy kivonatot, és immár széplelkekként azt napvilágra hozzák. Abszolút egyoldalúan. Kizárólag az én beírásaimat, helyenként meghamisítva. Először egy hetilap, aztán egy napilap, majd a tévé útján. Hadd dagadjon a sár! Bármi, ami kenhető.
Az interneten moderátorok ellenőrzik a vitát. Sok minden megengedett, oda-vissza. Ha valamit törölnek, az szabálytalan. Ha nem törlik, akkor ott az szabályos. Márpedig ha valami ott maradhat a fórumon, akkor az az ottani szabályoknak megfelel. Képzeljük el, hogy a miniszterelnök felrúg valakit a focipályán. Van ilyen. Ám csak a balga az, aki ebből hírt kreálna, hogy a magyar miniszterelnök – közszereplőhöz méltatlan módon – fizikailag bántalmazza az ártatlan magyar polgárokat.
Márpedig a Magyar Nemzet december 18-án majdhogynem ugyanezt tette. Éppenséggel velem. Ráadásul a kivonat „fényes” centrumában egy olyan förtelmes állítást nekem tulajdonítva, amelyet nem hogy nem írtam, mondtam, hanem attól egészen konkrétan és teljességgel elhatárolódtam. Visszakereshetően! Azt mondtam arról a kijelentésről, hogy az méltatlan! Sőt, a pályáról való levonulásomat helyeztem kilátásba, ha az ilyenféléket nem törlik! Kérdezem a szerkesztőt: miért akasztotta rám ezt a kabátot? Miért tette ezt, amikor az általa vizslatott internetes fórumon a moderátorok többször és nagyon határozottan felhívták a figyelmet: Állj! Ezt nem Szanyi mondta! Miért tette ezt, amikor (szintén az interneten) az első közlő hetilap újságírója korábban ugyanezért világosan már bocsánatot kért?
A választ, ha megkapom, ha nem… lehet sejteni. Persze lehet úgy is okoskodni, hogy „bocsánat, ezt elnéztük, de mi van a többi bejegyzéssel”? Nos, azokkal az van, hogy egy bokszmecscsen a kihívást elfogadót és a ringben egyelőre egyedül állót nem illik a nézőtér valamelyik széke alól lelőni. A kihívó részéről végképp. Márpedig ha a Magyar Nemzet ezt felvállalta, akkor az őt minősíti.

U. i.: A valaki által az interneten bedobott förtelmes állítás egy kismamát és gyermekeit sértette. Annak követekezménye, egy másik internetes állítás pedig engem és az én gyermekeimet. Szolidáris vagyok a kismamával és gyermekeivel. Hitem szerint ők is velem. Szanyi Tibor

Annak ellenére, hogy valóban félreérthetően jelent meg lapunkban Szanyi Tibor idézetei közül az az egy, amelyik egy kismamára és gyermekeire vonatkozott, természetesen továbbra sem érthetünk egyet a szocialista politikus kijelentéseivel. Sem az Index internetes fórumainak szabályairól alkotott (téves) álláspontjával, sem azzal, hogy a saját nevével vállalt és közzétett – a polgári ízlés szerint minősíthetetlen – közlendőiről ne tájékoztassuk olvasóinkat. (A szerk.)

Lobbizás és üzérkedés a politikában
Olvasói rovatukban december 7-én Farkas Elemér arról ír, az emberek még nem szoktak hozzá, hogy az „üzleti élet eseményeit a jog normáival mérjék”, és ezért ítélik el a lobbizást. Ez tévedés: a lobbizás nem üzleti esemény, hanem közcselekvés. A lobbizás törvényes és valóban demokratikus (eredeti) formája: ha valaki közügyben – megvesztegetés nélkül! – közbenjár egy képviselőnél vagy más döntéshozónál, személyes tekintélyét latba vetve és nyomós érveket, pontosabb szakmai érveket kifejtve. Többnyire két eset van: vagy közügy áll közüggyel szemben, és azt kell eldönteni, hogy melyik nagyobb súlyú, fontosabb, több embert érintő stb., vagy nem szemben álló, nem egymást kizáró a két (vagy több) közügy, de csak az egyik ügy megvalósítására van fedezet. Ilyen és hasonló esetekben szoktak valamelyik (köz) ügy mellett vagy egy másik ellen lobbizni. Medgyessy esetében két ponton is hibádzik a törvényesség („a jogszerűség”). Először is: nem közügyben fejtett ki meggyőzést, hanem egy magáncég érdekében, hogy az kapja meg a megrendelést. Másodszor: befolyásáért pénzt kötött ki (szerződésben), amelyet átvett. Van egy mozzanata a dolognak, s ez a 22-es csapdája Medgyessy számára. A meggyőzendő vagy meggyőzőtt képviselők tagadják, hogy ők pénzt vettek volna át. Sőt azt állítják, hogy őket nem is kellett meggyőzni. Két eset van: ha a képviselők hazudtak, azaz meggyőzték őket, vagy átvettek pénzeket Medgyessytől, akkor a törvénytelen lobbizás, azaz a megvesztegetéses, korrupciós, nem közügyben történő lobbizás bűncselekményét követte el Medgyessy és a képviselők is. Ha a képviselők igazat mondtak, tehát nem vettek át semmilyen pénzt Medgyessytől és ő nem is győzte meg őket, akkor Medgyessy két dolgot követett el. Egyszer: törvénnyel ellentétes (törvénytelen lobbizásról szóló) szerződést kötött, másodszor: nem teljesítette a „szerződésben” vállalt kötelezettségét, azaz fennáll a gyanú, hogy a szerződés valamilyen más törvénytelen ügylet fedezésére (például adócsalásra) szolgált. Hiszen semmilyen cég, de különösen egy magáncég nem ad Medgyessy két szép szeme kedvéért csak úgy semmiért, ellenszolgáltatás nélkül százezer dollárt (30 millió forintot). Nemcsak a törvényesség csorbult, hanem a demokrácia is! Dr. Arató István, e-mail

Tisztelt Medgyessy úr!
Postaládámat kinyitva megtaláltam az ön levelét, amelyet édesanyámnak címzett. Sokaknak éppen a Magyar Nemzet olvasása közben esett a földre az ön levele, mert a kézbesítő az egyszerűség kedvéért a napilapokba csúsztatva tette azt a levélszekrényekbe. Az akár dicséret is lehet, hogy mely lapokat választ valaki „adathordozónak”. Ezért nem értek egyet az egyik Pest megyei plébános úrral, aki provokációt sejtett, amikor megtalálta az ön levelét kedvenc napilapjába behúzva. Mivel az édesanyámnak címzett levélen sem bélyeg, sem bélyegző nem volt, és édesanyám lapot sem járat, az is lehetséges, hogy az ön küldeményét az MSZP helyi pártsejtjének aktivistái címezték és továbították. Nem tudom, hogy a levélakció sérti-e a polgárok adatvédelmi jogait, de ebben az esetben a munkatársak gondatlansága a jó ízlést mindenképpen sérti. Édesanyámtól ugyanis két évvel ezelőtt karácsonykor búcsúztunk el véglegesen.
(Név és cím a szerkesztőségben)

Domonkos István (Budapest): Örömmel olvastam (december 15-én) a lapban az egész oldalas beszélgetést Kornfeld Tamással, akinek édesapja, báró Kornfeld Móric annak idején a Magyar Nemzet egyik alapítója volt. Nem felejthető – legalábbis azon olvasók körében, akik kezdettől olvasták a lapot –, hogy milyen dühödt kirohanásokkal fogadta az akkori szélsőjobboldal a Magyar Nemzet megjelenését. Tiszteletre méltó Kornfeld Tamás nyilatkozata és állásfoglalása a német és szovjet megszállók által elrabolt műkincsek ügyében példát mutat becsületességből, magyarságból és demokratikus gondolkodásból.
*
Simon Istvánné (Budapest): Néhány nappal ezelőtt nagy csodálkozásomra milyen képet látok az egyik napilapban? A szocialisták jócskán előrehozott választási kampánygyűlésén ugyan ki ül ott az első sorban? Horn Gyula volt miniszterelnök s az önjelölt leendő szocialista miniszterelnök, Medgyessy Péter között – láthatólag remek hangulatban, derűsen fraternizálva –, ki más, mint Göncz Árpád, volt köztársasági elnökünk, aki egykor egyenlő volt a demokráciával, s híres volt pártsemlegességéről. Árpi bácsiról tudtuk ugyan, hogy elnöksége előtt tagja volt a szabad demokraták ügyvivő testületének, a későbbiekben pedig egyre nyilvánvalóbbá vált, hogy baloldalt dobog a szíve. De azért azt nem hittük, hogy a demokrácia bajnoka, a börtönviselt, hős ’56-os ilyen nyilvánvalóan együtt gondolkodik azzal a párttal, melynek jogutódja ellen egykor küzdött, s börtönbüntetést is szenvedett. Most már tudjuk. Gratulálunk, Árpi bácsi! Ehhez azért annyit engedtessék meg hozzáfűznöm, hogy én, mint egyszerű ’56-os, még akkor sem ülnék le a fent nevezett két úr közé, s nem fognék velük kezet, ha tálcán hoznák elém a csekélyke százezer dollárt, amit Medgyessy elvtárs több mint gyanús üzleteivel, lobbizásával szerzett.
*
Kürthy György (Hajdúszoboszló): Néhány hete a tv2 Nincs kegyelem című műsorára kapcsoltam. A mindent eldöntő, több százezer forintot jelentő kérdés így hangzott: Rév-Komárom melyik országhoz tartozik? Játékos: Magyarországhoz! Máté Krisztina: Úgy van! Ön nyert! Nem igaz! Az úgynevezett Rév- vagy Kis-Komáromnak nevezett városrész a Duna bal partján fekszik, mai neve: Komarno. Netán szlovákul kellett volna a kérdést feltenni? Ekkor még túltettem magam rajta. De 2001. december 13-án ugyanebben a műsorban feltették az utolsó kérdést: Verne melyik regényének főhősét vakították meg? Bárgyú tekintetű férfiú néhány pillanat múlva kibökte: Sándor Mátyást! Máté Krisztina vérbírónő: Úgy van, ön nyert! Szégyellje magát a kérdéseket összeállító szerkesztő! Senki nem olvasta a Sztrogoff Mihályt? A cá