Tudomány és bűnözés

A rendőrség és a bűnügyi tudományok a harmadik évezred küszöbén címmel tartottak nemzetközi konferenciát a Belügyminisztérium (BM) szervezésében. A fő kérdést: szükség van-e önálló rendőrtudományra, a magyar résztvevők úgy módosítottak, érdemes-e létrehozni rendőrségi egyetemet. Az előadók szerint erre feltétlenül szükség lesz, csak Felkai László, a BM közigazgatási államtitkára adott hangot a kételyeinek. Szerinte egy egyetem létrehozását el kell fogadtatni a közvéleménnyel s a politikusokkal, ami nem egyszerű dolog.

Varga István
2001. 12. 10. 0:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Az európai együttműködés legfőbb akadálya sem a pénz – állította Felkai László –, hanem a jogrendszerek különbözősége. Hiába van lehetőség nagy sávszélességű kommunikációra, ha minden országban más számít bizalmas személyi adatnak. Így a rendszerek összekötése nehézkes. Ezzel a problémával már Németországban is foglalkoznak. Ez tűnt ki Thomas Felles egyetemi tanár felszólalásából, aki kifejtette: a rendőrségnek „tanuló vállalkozássá kell válnia”, a bűnügyi képzést és a rendőri munkát tudományos alapokra kell helyezni. Ehhez nem elég az idáig használt „próbálkozások és tévedések elve”, hanem tapasztalatilag is ellenőrizni kell az elméleteket – mondta. Hozzátette: új típusú rendőri vezetésre is szükség van. Felles kitért arra: az elemzők a technikai fejlődéssel ma már információbőséggel küszködnek, ami a régi, „papír és toll” alapú munkát átalakította. Másrészt a multikulturális társadalmak mobilitása is új követelményeket támaszt a nyelvismeretek és a távközlés területén.
Több résztvevő is szóba hozta, miként teremthető meg a tudomány és a jog összhangja.
A viták többek között a DNS-vizsgálatok körül is zajlanak, amelynek az eredménye kimutatja, hogy egy a hárommilliárdhoz a valószínűsége két emberi szövet azonosságának. Az áldozaton talált vérnyomok és a gyanúsított DNS-mintája közötti megfeleltetés tehát nem egyértelmű, hacsak a DNS-re hagyatkoznak, akkor tévedések is történhetnek. A biológusok ezért a DNS-profil meghatározása után közlik annak előfordulási gyakoriságát. A konferencián elhangzott, hogy ma Magyaroszágon is pontos genetikai, az FBI-szabványoknak megfelelő teszteket végeznek. Ezek pontossága ugyan messze meghaladja a véletlen egybeesés lehetőségét, ám van egy nagy gond: általában hat hónapig kell várni egy-egy eredményre.
A rendőrség fejlődését leginkább a szervezett bűnözés kényszeríti ki, amely rövid idő elteltével már alkalmazza a legmodernebb eszközöket és eljárásokat. A hagyományos bankrablások kora lassan véget ér. Most hackerek hatolnak be a bankok adatbázisába és olyan műveleteket végeznek el, amelyek értéke messze meghaladja a legnagyobb rablások zsákmányát. Az ellenük vívott harc felkészülést és több szervezet együttműködését igényli. Richard Landman holland professzor elmondta, hogy náluk két ilyen program is folyik. Több nagy bank bevonásával tesztelik a biztonsági rendszereket, majd végrehajtják a szükséges változásokat. Elemzik a bűnözök által használt szoftvereket és kialakítják a védelemet. Új problémákat vet fel a szoftverek számának növekedése is, s mindemellett ezek bűnözői fejlesztését is keményen kell figyelniük a rendőrségi és a velük együttműködő szakembereknek.
A másik robbanásszerű változás a rendőrségi munkában az úgynevezett felületi alakzatok felismerése. Az ujjlenyomatok, a kézírás szabad összehasonlítása a bűnügyi munka mindennapos feladata. Hasonló, vizuális módszereket alkalmaztak nyom- vagy fegyverszakértői munkában, és a sokrétegű gépkocsizománc-töredékek keresztmetszeti csiszolatát is szabad szemmel vizsgálták.
Tanulságos például a hangazonosítás fejlődése. Néhány évtizede a szakértő még hallásra mondott véleményt. A későbbiekben a hangspektrumok és szonogramok foltjait vizuálisan hasonlították össze. Azután megjelent a számítógépes hangazonosítás, és jelenleg ott tartunk, hogy a szakértők a három módszer együttes alkalmazásával mondanak véleményt. Tény, hogy ma már minden területen teret hódít a számítógépes osztályozás.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.