Ha a szlovén nemzetgyűlés tagjai tíz évvel ezelőtt megszavazták volna Ivan Bizjak javaslatát, miszerint ne az alkotmányban rögzítsék az önálló Szlovénia nemzeti jelképeire vonatkozó elképzeléseket, sok fáradságtól kímélték volna meg magukat, illetve az ország ügyes-bajos dolgait most intéző utódaikat, írja a Dnevnik című szlovén lap tegnapi száma. Egy ugyanerre vonatkozó javaslat fekszik ugyanis a honatyák és honanyák asztalán, és máris hetven képviselő támogatását élvezi. E szerint a Szlovén Köztársaság alkotmányából törölni kellene az állami zászlóra, a címerre, valamint a himnuszra vonatkozó kitételeket, és külön, kétharmados törvénybe kellene foglalni azokat. Ha a javaslat átmegy a törvényhozás szűrőjén, akkor Szlovénia is felsorakozik azok mögé az európai országok mögé, amelyek – mint például Dánia, Finnország, Hollandia és Svájc – nem az alkotmányukban határozták meg a nemzet jelképeit.
A szlovén javaslattevőknek azonban nem elsősorban a felsorakozás volt a céljuk, hanem az, hogy némi változtatást eszközöljenek ki elsősorban a nemzeti zászlón és a címeren. Mindkettőre vonatkozóan elég sok bíráló megjegyzés hangzik el mostanában a fokozottan hazafias érzelmű szlovén pártok részéről, mert nem elég jellemző Szlovéniára, azonfelül a mostani nemzeti lobogó túlságosan hasonlít Oroszországéra.
It Is Our National Duty to Remember Our Scientific Greats
