A birodalom visszavárja a tehetségeket

Volt idő, amikor azzal riogattak, hogy a kínaiak szép csendben behálózzák a világot. Meglehet, a híradások hamarosan arról fognak szólni, hogy az olimpiai játékok megrendezésére készülő ázsiai óriás magához édesgeti a legtehetségesebb fiatalokat.

Mindmáig a távozókra s a mögöttes pekingi szándékokra összpontosult a figyelem. A világ különböző országaiba érkező illegális bevándorlók körében évente százezerre becsülték a kínaiak száma. Közülük jó néhányan az elmúlt években kisebb-nagyobb jelentőségű gazdasági pozíciókat alakítottak ki a befogadó államban, s rájuk is igaz lett a mondás, hogy minden szentnek maga felé hajlik a keze. Különösen az 1979-es nyitást követően vált szembetűnővé, hogy kínai a szívük: bárhogy is – illegálisan, hamis útlevéllel és vízummal, vagy a hatalom politikai nyomására – távoztak, végül a kapcsolatok erősítésére törekszenek új otthonuk és szülőföldjük között. Mindamellett sokat elárul az is, hogy ha valamely befogadó országban forrongás tör ki, a népharag – legutóbb például Argentínában – az elsők közt fordul az ázsiai, köztük a kínai bevándorlók ellen.
A kínaiak betelepedésének látványos jelei a csillogó-villogó chinatown-negyedek több amerikai, nyugat-európai és délkelet-ázsiai városban, a rengeteg kereskedés és étterem világszerte. Bár hivatalos adatok nem állnak rendelkezésre, a becslések szerint 800 ezer kínai él Európában – a legtöbben, 250 ezren Nagy-Britanniában és 200 ezren Franciaországban –, s hasonló nagy számban találhatók például az Egyesült Államokban. Ausztrália ugyanakkor még a közelmúltban is Peking határozott fellépését kérte annak érdekében, hogy állja útját az embercsempészetnek, a szerencsétlen „csónakosok” elindulásának.
Immár évek óta megfigyelhető jelenség az is, hogy a külföldről érkező tőke jelentős része hongkongi, tajvani, szingapúri és indonéziai kínai befektetőktől érkezett Kínába. Érdemes külön is pillantást vetni Tajvanra. Nem véletlen Peking kiemelt figyelme az anyaországból több mint fél évszázada oda menekülők és leszármazottaik iránt. Máig legfontosabb nemzeti célkitűzés az újraegyesítés. Peking stratégiai célkitűzései megvalósításában komoly szerepet szán a tajvani tőkének és az ott élő, „idegenbe szakadt”, de nemzeti identitását többnyire megőrző mintegy 60 millió kínainak. Tajvanról tovább vetülhet a szem a Spratley-szigeteken át egészen a Fülöp-szigetek, Malajzia és Indonézia partjaiig. És azután még tovább, ki tudja, meddig?
A jövő kínai elitje egy ideje már amerikai egyetemeken tanul: 2000-ben 54 ezren kezdték el tanulmányaikat. Az állam sohasem gördített akadályt a külföldre készülő diákok elé. Ennek köszönhető, hogy az utóbbi két évtizedben az ázsiai óriásországból több mint 320 ezer fiatal jutott el külföldre, főleg az Egyesült Államokba és Nyugat-Európába, s közülük legalább 100 ezerre tehető azok száma, akiknek családja maga fedezte a tanulmányok költségeit.
A statisztikák arról is árulkodnak persze, hogy eddig a külföldön tanulók alig egyharmada tért vissza hazájába. A jelek azonban arra mutatnak, hogy e téren akár fordulhat is a kocka. Egy népszerű film címével szólva, nem kizárt, hogy a birodalom visszavág. Kína mostanában mind több lépést tesz annak érdekében, hogy magához édesgesse a legtehetségesebbeket. A Hongkonggal rivalizáló Sencsen például egyenesen Amerikában, a Szilícium-völgyben és Bostonban tart rendszeres toborzásokat, mert vezetői arra számítanak, hogy 2005-re már 750 ezer magasan képzett szakemberre lesz szüksége a rohamosan fejlődő kínai városnak. A China Daily angol nyelvű napilap pedig kész tényként számolt be a hazavándorlási folyamatról. S ekként értékelte a jelenséget: a hazatérők száma talán még nem nagy, de rendkívül fontos, hogy széles nemzetközi tudású, nyugati gondolkodású szakemberekkel, kutatókkal gazdagodik Kína.