A cementtársaság nem sértett szabályt

2002. 01. 10. 0:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Tegnap megszüntette a hejő-csabai cementgyár (HCM Rt.) ügyében vizsgálódásait a Gazdasági Versenyhivatal (GVH). A HCM Rt. esetében a versenytanácstagok azt vették górcső alá, hogy a Breitenburger AG 1996 októberében irányításszerzést valósított-e meg a HCM Rt. feletti tulajdonszerzésével. Az eljáró versenytanácstagok tegnap zárt ajtók mögött hozták meg határozatukat. A cég tulajdonszerzése idején 1996 októberében még a korábbi versenytörvény volt hatályban, s az új versenytörvény csak 1997. január elsejétől lépett életbe. Tóth Tihamér, a GVH eljáró versenytanácstagja kérdésünkre válaszolva ismertette: a korábbi szabályozás még nem követelte meg, hogy a Magyarországon gazdasági tevékenységet nem folytató külföldi cégek tulajdonszerzésüket engedélyeztessék, így a vállalat magatartásával nem sértette meg a versenytörvényt.
Laskóy Ágnes, a hejőcsabai gyár tulajdonosa, a Holcim cementipari multinacionális vállalat kommunikációs igazgatója elmondta: amíg nem kapják meg a GVH határozatát, addig nem kívánnak nyilatkozni. Annyit azonban hozzátett: a jogi háttér ismeretében biztosak voltak abban, hogy a társaság nem követett el jogsértést.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.