1. A Belvárosban a Piarista közön építkezés miatt továbbra sem lehet áthajtani, ezért az Erzsébet híd csak kerülővel, az Apáczai Csere János utca–Irányi utca–Károlyi Mihály utca–Ferenciek tere útvonalon érhető el. A Szabadság téren és a Szent István téren tart még a mélygarázsépítés és az ezzel járó forgalomkorlátozás. A munkák miatt a Sas utcát a Zrínyi utcánál lezárták a forgalom elől.
2. A II. kerületben, a Törökvész út– Pusztaszeri út–Felső Zöldmáli út által határolt területen belül és a Marczibányi téren „30-as övezetet” alakítottak ki. Kérjük, hogy a sebességkorlátozást és a kereszteződésekben a jobbkéz-szabályt tartsák be. Budán a Máriaremetei úton a Rákóczi utcánál a kifelé vezető oldalon leszűkül az útpálya. A Pusztaszeri úton a Szemlőhegyi barlangnál lévő éles kanyarban a felfelé tartó forgalmat útfelbontás nehezíti.
3. Óbudán a Bojtár utcában a Csillaghegyi útnál közművet építenek, emiatt a Bécsi út felé, illetve az Óbudai temető irányába haladók útszűkületre számítsanak.
4. Az Erzsébetvárosban a Dózsa György úton, a Damjanich utca és a Dembinszky utca között folytatják a csatornaépítést. Ezért a Thököly út felé vezető oldalon a belső sávban nem lehet közlekedni. A Rózsa utcát a Wesselényi utca és a Hutyra Ferenc utca között lezárták.
5. A Józsefvárosban a Csokonai utcát a Bezerédi utca és a Rákóczi út között építkezés miatt lezárták, a forgalomkorlátozás várhatóan az év közepéig tart.
6. Kőbányán a Kolozsvár utcába a Korponai és a Halom utca közötti szakaszra nem lehet behajtani, mert csatornát építenek.
– A XIII. kerületben a Kassák Lajos utcát a Bulcsú és a Dévai utca között lezárták.
– Zuglóban a Róna utcában a Szugló utcánál mindkét irányban útszűkületen kell áthajtani.
– A XV. kerületben az Epres sorban a Régi Fóti útnál útfelbontás nehezíti a haladást.
– Csepelen a Szent Imre téren a Petz Ferenc utcánál egy sávra szűkül az útpálya, mert csatornát építenek. A Petz Ferenc utcából nem lehet kihajtani a térre. A Mátra és a Cincér utcát szintén csatornaépítés miatt zárták le.
– A XI. kerületben a Móricz Zsigmond körtér és a budaörsi lakótelep között közlekedő 40-es autóbusz vonalán alacsony padlós buszok járnak, a tizenhatodik BKV-Plusz márkavédjegyes járatként. (A buszokon elektronikus az utastájékoztatás, valamint a jegykezelés, a jegyeket a járműveken is megvásárolhatják. A vonalon a megállókat felújították, a buszokat napközben többször takarítják.)
– Kispesten az 50-es villamos vonalán csúcsidőszakban sűrűbben indítják a szerelvényeket, a korábban közlekedő szerelvényekkel együtt a Hannoverből vásárolt villamosok is járnak a vonalon.
– A BKV Rt. a mozgáskorlátozottak taxirendszerű közlekedésének segítésére a fővárosban hétköznapokon négy, speciálisan átalakított midibuszt üzemeltet. A busz a Mozgáskorlátozottak Egyesületeinek Országos Szövetségénél igényelhető.
Forrás: Fővinform
Állami kitüntetéseket adott át Lázár János
