1. A Belvárosban a Piarista közön építkezés miatt továbbra sem lehet áthajtani, ezért az Erzsébet híd csak kerülővel, az Apáczai Csere János utca–Irányi utca–Károlyi Mihály utca–Ferenciek tere útvonalon érhető el. A Szabadság téren és a Szent István téren tart még a mélygarázsépítés és az ezzel járó forgalomkorlátozás, a Sas utcát a Zrínyi utcánál ismét lezárták a gépkocsiforgalom elől.
2. A XI. kerületben a Bartók Béla úton a Móricz Zsigmond körtér után útszűkület lassítja a haladást a Szabadság híd irányában. A külső sávot zárták le, mert javítják a csatornát. A Sasadi úton a Cseresznye utcánál a lefelé vezető oldalon bontottak. A 40-es autóbusz vonalán alacsonypadlós buszok járnak a Móricz Zsigmond körtér és a Budaörsi lakótelep között a tizenhatodik BKV–Plusz márkavédjegyes járatként. (A buszokon elektronikus az utastájékoztatás, valamint a jegykezelés, a jegyeket a járműveken is megvásárolhatják. A vonalon a megállókat felújították, a buszokat napközben többször takarítják.) Hét végén és ünnepnapokon a gyors 40-es autóbusz vonalán jár, így Budaörsön a Baross utcában és a Bretzfeld utcában lévő megállókat nem érinti.
3. A II. kerületben a Törökvész út– Csatárka út–Zöldmáli lejtő–Pusztaszeri út által határolt területen belül és a Marczibányi téren is „30-as övezetet” alakítanak ki, ahol helyenként még útszűkület lassítja a forgalmat. A Törökvész úton a Bimbó út folytatásában a Gárdonyi Géza utca után a lefelé vezető oldalon leszűkül az útpálya, itt csak egy sáv járható váltakozó irányban. A Bimbó úton az Ady Endre utca alsó végénél lévő éles kanyarban vízvezetéket javítanak, ezért a felfelé haladók a lefelé jövő buszsávba kényszerülnek. A Pusztaszeri úton a Szemlőhegyi-barlangnál lévő éles kanyarban a felfelé haladók óvatosan vezessenek egy bontás miatt.
4. Óbudán a Bojtár utcában a Csillaghegyi úti kereszteződésben vízvezeték építése kezdődik, így a Bécsi út felé, illetve az Óbudai temető irányába haladók útszűkületen hajtanak át.
5. Az Erzsébetvárosban a Dózsa György úton folytatják a csatornaépítést a Damjanich és a Dembinszky utca között. A Thököly út felé vezető oldalon a belső sávban dolgoznak.
6. A Józsefvárosban a Csokonai utcába továbbra sem lehet behajtani a Rákóczi útnál a szállodafelújítás miatt várhatóan az év közepéig.
– Kőbányán a Kolozsvár utcába a Korponai és a Halom utca közötti szakaszra nem lehet behajtani, mert csatornát építenek.
– A XIII. kerületben a Kassák Lajos utcát közműépítés miatt lezárták a Bulcsú utca és a Dévai utca között.
– Kispesten az 50-es villamos vonalán csúcsidőszakban sűrűbben indítják a szerelvényeket, a korában közlekedő szerelvényekkel együtt Hannoverből vásárolt villamosok is járnak a vonalon.
– A jégzajlás miatt leállított átkelőhajó Megyer és Pünkösdfürdő között ismét közlekedik.
Forrás: Fővinform
A hazug, uszító propagandáról
