A kisgazdák osztódása

Legkésőbb január 21-ig lezárul a jelöltállítási folyamat a kisgazdamozgalomnál, amely mind a 176 egyéni választókerületben indít képviselőjelöltet – nyilatkozta lapunknak tegnap Bánk Attila. – Csak pártként indulhatunk a választásokon, de a konkrét név, illetve a logó még nem publikus – fogalmazott. Hozzátette: elképzelhető, hogy már a hét végén nyilvánosságra hozzák a részleteket.

Kis Ferenc
2002. 01. 07. 0:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Eddig három kisgazda csoportosulással állapodtak meg a választási együttműködésről, hogy a lehető legszélesebb körben összefogják az FKGP jelenlegi vezetésével szemben álló szervezeteket.
Az alakuló kisgazda formáció vezetői nem terveznek választási együttműködést a polgári oldal többi pártjaival, mivel tudják: előbb bizonyítaniuk kell, hogy számottevő politikai erőt képviselnek. – Ez azonban csak az első választási forduló után válik ismertté – jegyezte meg Bánk Attila.
A Reform Kisgazdapártba (RKGP) olvadt az Egészséges Magyarországért Párt (EMP) – döntött szombati ülésén az RKGP elnöksége. Jakab Árpád sajtófőnök tájékoztatása szerint a reformkisgazdák elnöksége az építkezés jegyében egyhangúlag fogadta el az Egészséges Magyarországért Párt beolvadását, amellyel a reformkisgazdák „fontos lépést tettek a szakértő, elkötelezett civil szerveződések politikai képviseletének felvállalása irányában”. Liebmann Katalin, az RKGP elnök asszonya elmondta: pártja programjába bekerül az Egészséges Magyarországért Párt egészségügyi koncepciója, és vezető szakértőit egyéni képviselőjelöltként indítják az RKGP színeiben. Hozzátette: saját jelöltjeik önnállóan indulnak az országgyűlési választáson mint „reformkisgazdák”. A leendő képviselők felkészítése január 7-én kezdődik, közöttük lesz egy református lelkész is, de számos, korábban független polgármester is aktív politizálásra vált az RKGP jelöltjeként.
Liebmann Katalin szerint pártja hat százalék körüli eredményt ér el a választásokon, amely lehet, hogy a nagy pártok támogatottságával összehasonlítva nem sok, de akár sorsdöntő is lehet. Pártja szövetségi politikájáról elmondta: nem nyitnak nagyobb jobboldali pártok felé, választási együttműködésről az RKGP csak az első választási forduló után tárgyal.


Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.