-TUDOMÁNY-
A Missouri-Columbia Egyetemmel együttműködő Immerge BioTherapeutics (IBT) amerikai biotechnológiai vállalat kutatói bejelentették: a PPL Therapeutics karácsonykor született sertéseinél három hónappal korábban hasonló állatokat állítottak elő, amelyek a konkurens cég által létrehozott malacokhoz képest jobban lehetővé teszik a xenotranszplantációt, az állati szervek emberekbe való ültetését.
Mint arról korábban beszámoltunk, a szakemberek szerint a sertések azért lehetnek megfelelő donorai a humán transzplantációnak, mert sejtjeik hasonlóak az emberi sejtekhez. A donorszervek hiányát (csak az Egyesült Államokban több mint 62 ezren várnak szív-, tüdő-, máj- és veseátültetésre) megoldó eljárásmód leginkább problémás része a kilökődés, hiszen a normális sertések sejtjeinek egyik enzimje által termelt cukrot érzékeli az emberi immunrendszer, s azonnal támadást indít az idegen szerv vagy szövet ellen. A problémát mindkét kutatócsoport hasonlóképpen oldotta meg: kiiktatták, szaknyelven kiütötték a cukor képződéséért felelős gént. A két vállalkozás „termékei” között egyetlen ponton mutatkozik jelentős eltérés: a PPL normális méretű, az IBT pedig minisertéseket klónozott, amelyek szervei jobban alkalmazhatóak az emberi szervátültetésekhez – méretük miatt.
Az állati szervek emberek gyógyítására való felhasználását sok szakértő ellenzi, mert véleményük szerint az állati szervek beültetése miatt a disznókat fertőző sertés-retrovírusok a befogadó ember szervezetét is megtámadhatják – s mindez nem csak fikció, hiszen az eddig elvégzett laboratóriumi kísérletek során már előfordult ilyen eset. Mint arról Julia Greenstein, az IBT elnöke beszámolt: az általuk választott különleges sertésfajta alkalmazása a xenotranszplantáció e fontos kérdésére is frappáns választ ad, hiszen a minisertések esetleges betegségei a szervátültetés révén nem terjednek át az emberre.
Az AfD elutasítja a német katonák ukrajnai bevetését
