A megvalósulatlan fejlesztéseket bírálja a Fidesz

2002. 01. 10. 0:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Csupán harminc százaléka valósult meg a fővárosban tervezett beruházásoknak az utóbbi években, ezért a fővárosi Fidesz–MDF–MKDSZ-frakció választási kampányfogásnak tartja a főpolgármester és helyettesei keddi sajtótájékoztatóján bejelentett nagyszabású ígérethalmazt. A képviselőcsoport szerint megengedhetetlen, hogy a tervezett budapesti fejlesztéseknek csak a harminc százaléka valósul meg, a végrehajtás pedig átláthatatlan az ellenzéki képviselők számára.
Tirts Tamás frakcióvezető kijelentette: nem dőlnek be a realitásokat nélkülöző kampánynak, s remélik, hogy az emberek sem. Tirts szerint a városvezetésnek a polgári kormány gyalázása helyett inkább a beruházásokkal kellett volna foglalkoznia.
Deák András (MKDSZ), a közbeszerzési bizottság elnöke élesen bírálta a főváros beruházási gyakorlatát. Véleménye szerint az ellenzéki képviselők egyáltalán nem gyakorolhatják ellenőrzési jogukat. Példaként a Bartók Béla út egyébként időszerű felújítását említette, amelynek befejezését szándékosan az idei önkormányzati választásokra időzítették.
A politikus szerint megengedhetetlen, hogy a 13 milliárd forintos beruházást a főpolgármester ellenőrzi a közgyűlés és a bizottságok helyett. Deák András kijelentette: véleménye szerint a közgyűlés decemberben törvénytelenül döntött a Bartók Béla út felújításával összefüggő kérdésekről, mivel a jogerős építési engedélyt még nem adta meg a szakhatóság.
A nagykörúti villamostenderrel kapcsolatban Tirts Tamás elmondta: a hazai ipar ezúttal sem tud majd részt venni a pályázaton.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.