Decemberben a cseh állambiztonsági tanács azt javasolta a kormánynak, hogy – egy esetleges terrortámadást elhárítandó – a Szabad Európa Rádió (SZER) költözzön ki Prága központjából biztonságosabb helyre. A SZER vezetése azonban kinyilvánította: nincs szándékában más helyre költözni. Thomas Dine, a rádióállomás elnöke a The Prague Postnak, a napokban kifejtette: a terrorizmus fenyegetéseivel szemben nincs helye a megfutamodásnak. Ezért egyértelműen elutasítja a cseh kormány kezdeményezéseit a SZER-nek biztonsági okokból történő átköltöztetésére. Úgy véli, az épület elhagyása nemcsak a terroristák előtti meghátrálást jelentené, de a cseh kormány által felajánlott „vendégszeretet” is csorbát szenvedne. Dine utalást tett arra is, hogy a cseh politikusok nyomása miatt az intézmény fontolóra veheti csehországi tevékenységének megszüntetését, hiszen a kiköltözés szorgalmazása a SZER-központ Prágába történt meghívása felmondásaként is értelmezhető.
Jan Kavan külügyminiszter ugyanakkor megerősítette: a kormány nem kérdőjelezi meg a SZER Prágába történt meghívását, csupán a biztonsági kockázat csökkenését tartja szem előtt. Václav Havel államfő a SZER esetleges elköltözését Csehországból a lehető legrosszabb megoldásnak tekintené, amely foltot ejtene az ország jó hírnevén.
A Lidové Noviny kommentárja szerint a fejlemények következtében a SZER Prága környéke helyett akár Budapestre is költözhet, hiszen manapság már ezt suttogják a cseh fővárosban. A SZER esetleges Budapestre történő távozása a Közép-európai Egyetem Magyarországra költözésénél is nagyobb szégyent jelentene Csehországnak – vélekedik a prágai lap.
Valverde összeesett otthon a nappaliban, megijedtek a Real Madrid szurkolói + videó
