Péntek reggel az izraeli hadsereg behatolt a ciszjordániai Náblusz melletti, palesztin önkormányzati övezetben lévő Tel faluba, ahol tűzharcba keveredett palesztinokkal, és eközben lelőtt egy férfit.
Az illető – az izraeli rádió jelentése szerint – a Hamász radikális iszlám szervezet tagja volt. Az eset alig néhány órával azelőtt történt, hogy Anthony Zinni tábornok, az Egyesült Államok közel-keleti megbízottja megkezdte tárgyalásait Ariel Saron izraeli miniszterelnökkel. Az izraeli közszolgálati rádió szerint az izraeli csapatok, amelyek civilnek álcázott különleges egységeket is magukban foglalnak, merényletekben való részvétellel gyanúsított palesztinokat akarnak elfogni. A hadsereg eddig több személyt letartóztatott, de a fő gyanúsítottak nincsenek köztük – írta az AFP a rádió híre alapján.
Zinni összeült Benjámin Ben Eliezer izraeli védelmi miniszterrel és a biztonsági szolgálatok vezetőivel. Zinni a George Tenet, a CIA egykori igazgatója által kidolgozott tűzszüneti terv azonnali alkalmazását követelte az izraeli féltől. Ariel Saron miniszterelnök azonban hétnapos abszolút nyugalmat szabott meg a terv végrehajtásának előfeltételéül. Zinni Rámalláhban találkozott Jasszer Arafat palesztin elnökkel is. Ezt követően bejelentette: felújítják az izraeli–palesztin biztonsági konzultációkat. Az amerikai közvetítő pénteki, Ariel Saron izraeli miniszterelnökkel és Jasszer Arafattal folytatott megbeszéléseiről részleteket egyelőre nem közöltek, de Zinni derülátóan nyilatkozott a fegyvernyugvás stabilizálásának kilátásairól.
Az izraeli televízió közlése szerint Izrael a Vörös-tengeren feltartóztatott egy olyan hajót, amely nagy mennyiségű, Iránból származó fegyvert szállított a Palesztin Hatóság számára. Simon Peresz külügyminiszter az ügy kapcsán pénteki közleményében leszögezte: a jövő héten lépéseket kezdeményez annak érdekében, hogy a nemzetközi közösség Iránt sorolja a terrorizmust támogató országok közé. A palesztin elnök közeli munkatársa ugyanakkor újságírók előtt kijelentette: az egész ügy az izraeli propaganda része, amelynek az a célja, hogy szabotálják Anthony Zinni amerikai közvetítő csütörtökön felújított békéltető tevékenységét. Szaeb Erekat, a palesztin tárgyalóküldöttség egyik tagja ugyancsak cáfolta az izraeli bejelentést és hangoztatta, nincs tudomása a hajóról.
Kijevi bohócnak nevezte a volt orosz elnök Zelenszkijt
