Ekkoriban a legkézenfekvőbb kikapcsolódási célpontok a könnyen megközelíthető erdők, parkok voltak a pestiek számára. Így épült ki többek között Rákospalota üdülősora, de így fedezték fel a későbbi Városliget erdejét is, amelynek vadgesztenyefái alatt a század közepére lassan egyre nagyobb számban sétálgattak a minden rendű és rangú fővárosiak. Pest ekkoriban még nagyságrendekkel kisebb település volt, így ez a rész is jócskán a városon kívülre esett. Az ekkor még nem létező Sugárút helyett a lassan szép kertekkel, nyári lakokkal beépülő, gesztenyesorral szegélyezett Király utcán keresztül lehetett eljutni. Akár gyalogosan vagy a rendszeresen közlekedő omnibuszokkal meg lehetett közelíteni, az ide érkező látogatót ekkoriban elsőként egy nagy, köralakban kiépített tér fogadta. Innen lehetett besétálni a Városliget ritkás erdejébe, ahol számtalan szórakozási lehetőség várta a látogatókat. A főleg vasárnaponként kilátogató, jelentős számú fővárosi közönséget komédiások, vásárosok és ringlispílek szórakoztatták, a kényelmes vendéglőkben pedig jóféle ételt-italt kínáltak e mellé. A kis mesterséges tavon, ahol hatytyúk úszkáltak, már csónakázni is lehetett, a közepén álló Páva-szigetet pedig kis hídon keresztül közelíthették meg. A csónakázó csodálatos panorámában gyönyörködhetett, a kibérelt csónakból látni lehetett a távoli fővárost. Innen befelé haladva egy villasor kezdődött, amelyek között a Kilátás vendéglő és mellette a Hermina- kápolna állt. A kis kápolna József nádor lányáról, Hermina főhercegasszonyról kapta nevét, és a főrangúak kedvelt esküvőhelye volt ekkoriban. Ennek szomszédjában emelték dr. Fischof vízgyógyintézetét, amely hidegvíz-forrásáról és szakellátásáról volt híres. Az intézet járó és fekvő betegeket is fogadott, akik kényelmes szobát és ellátást kaptak. Az L alakú gyógyintézetet épületét jó levegőjű, szépen ápolt kis park vette körül, amely biztosította a betegek kellő mozgását. Ekkoriban még nem létezett az állatkert, a tervek viszont már megszülettek, amelyek már ide, az akkori Hermina, Vas és Aréna utca által határolt területre álmodták meg. A Városliget a század végére egyre inkább kiépült, az állatkert után az angolpark, éttermek, színpadok sora nyílt és egyre többen látogatták, a millenniumi vasút, azaz a földalatti megépítésével pedig közlekedése is egyszerűbbé, gyorsabbá vált. Sikere ma is töretlen, tavasztól őszig sétálók sora népesíti be a ligetet, és azóta sincs olyan fővárosi polgár, akinek ne kapcsolódna a helyhez valami kedves emléke.
Valverde összeesett otthon a nappaliban, megijedtek a Real Madrid szurkolói + videó
