Agrártámogatások – idejében

Tegnap Vonza András, az agrártárca vezetője ismertette a mezőgazdasági pályázatok főbb körvonalait. Szólt az építési, ültetvénytelepítési és az élelmiszer-ipari pályázatokról. Vonza András lapunknak elmondta, az exporttámogatásban részesíthető mezőgazdasági javak sem részesülnek támogatásban, az erre szánt összeget esetleges belpiaci problémák feloldására fordítják.

Nagy Ottó
2002. 01. 10. 0:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Minden eddiginél hamarabb jelentek meg az idei évre szóló agrártámogatások – ismételte meg tegnap Vonza András agrárminiszter, mielőtt a támogatások egyes részleteit ismertette volna.
A miniszter kiemelte az agrárgazdasági beruházások megvalósításához igényelhető támogatásokat. Az ide kapcsolódó mezőgazdasági építési beruházásokat, melyek 25 százalékos támogatottságot élveznek, pályázatonként legfeljebb 50 millió forintig. Kétszázmillió forint beruházási hitelig pedig kamattámogatásban is részesülnek. E támogatási forma esetében a családi gazdálkodók és a nem termelő típusú szövetkezetek további 10 százalék támogatásrsa jogosultak. A pályázatok elbírálását 100 millió forintig az FM-hivatalok, felette a minisztérium végzi. Az ültetvénytelepítési támogatás árutermelő ültetvényeknél 50, törzsültetvényeknél 60 százalékos, legfeljebb 50 millió forintig. A kamattámogatás és a további 10 százalék kedvezmény itt is él, mindkét pályázat benyújtási határideje február 28.
Az egyes élelmiszer-ipari beruházások megvalósításához igényelhető támogatásokat mezőgazdasági és halászati termékek feldolgozásának fejlesztésére, a termék minőségének és biztonságának javítására, és a környezetvédelmi és higiéniai alapfeltételek megteremtésére lehet fordítani. Az állattenyésztési biológiai alapok támogatása a genetikai alapok megőrzését, fenntartását és fejlesztését, a tenyésztési és tartási technológiák korszerűsítését, állattenyésztési, termelésszevezési és feljesztési programok megvalósítását célozza. A növénytermesztés, a kertészet és az erdőgazdálkodás biológiai alapjainak megőrzésére nyújtott támogatás szintén hasonló célokra használható.
Építőipari beruházásokra 13,7, ültetvénytelepítésre 12,5, meliorizációra és öntözésre 1,5, erdőtelepítésre 6, termőföldvédelmi támogatásokra 1,8 milliárd forint áll rendelkezésre.
Lapunk kérdésére Vonza András elmondta, a január elsejétől megszűnő exporttámogatások pótlása beépítésre került különböző támogatási formákba. Az exporttámogatásban részesíthető termékek sem lesznek azonban dotálva, az erre szánt összeget „lefagyasztják” és szükség esetén belpiaci zavarok megoldására fordítják.
Alkotmánybírósághoz fordul a Mezőgazdasági Szövetkezők és Termelők Országos Szövetsége (MOSZ) és a Magyar Parasztszövetség (MPSZ), mert a két szervezet a jogállamiságot sértő rendelkezésnek tartja, hogy a családi gazdaságokról szóló kormányrendelet a támogatásokra való jogosultságot a Magyar Gazdakörök és Gazdaszövetkezetek Szövetsége (Magosz) írásbeli ajánlásához köti. A Magoszt is tömörítő Magyar Mező- és Erdőgazdasági Érdek-képviseleti Tanács azonban mérföldkőként értékeli a magyar mezőgazdaságban az utóbbi időben hozott agrártörvényeket és törvénymódosításokat.

Agrártámogatás az új EU-tagoknak. Meglehet, hogy az EU-hoz 2004-ben csatlakozó országoknak tíz évig is várniuk kell, mielőtt teljes mértékben részesedhetnének az uniós mezőgazdasági támogatásokból – írta a Financial Times brüsszeli forrásokra hivatkozva.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.