Egészen kivételes a családunk története. Szüleim, két nővérem és én túléltük az auschwitzi haláltábort. Apám a világ legoptimistább embere volt, egész ottlétünk alatt soha egy pillanatig nem merült fel benne, hogy nem fogjuk túlélni. Auschwitzból a sziléziai Dörnhauba kerültünk, ott szabadultunk fel.
– A család másik feléről tudtak valamit?
– Semmit. Apám biztos volt abban, hogy túlélték. Anyám viszont meg volt győződve, hogy mi nem élünk, ezért elhatározták a nővéreimmel, hogy soha többet nem jönnek vissza Magyarországra. Miután az amerikaiak felszabadították őket, München mellé kerültek, ahol egy amerikai táborban feliratkoztak, hogy kivándorolnak az Egyesült Államokba. Közben azonban hihetetlen dolog történt, Münchenben egy moziban találkoztak apám ügyvédjével, aki velünk együtt szabadult, és elmondta, hogy élünk, valószínűleg már otthon is vagyunk. Erre anyámék azonnal elindultak haza, Tállyára. 1945. augusztus végén kora hajnalban jön a házvezetőnőnk, és mondja, hogy három hölgy be akar jönni, de nem akarják megmondani, hogy kicsodák. Az anyám volt és a két nővérem. Ha nem találkoznak az ügyvéd barátunkkal, kimentek volna Amerikába, és talán sohasem találkozunk.
– Az élet újrakezdődött?
– Ismét diák lettem. Apám visszakapta a házát, a malmát, a földjeit, és elkezdett dolgozni. Hobbiként művelte a bortermelést. A környék, azaz Hegyalja egyik jelentős szőlőbirtokosa lett. 1950. január 12-én aztán ismét mindenünket elvették. Megjelent a könnyűipari minisztérium kiküldötte, a tállyai rendőrség vezetője, négy ávós és a szerencsi cukorgyár egyik munkása, aki életében nem látott malmot. Ő lett az új vállalatvezető. A házunkat is el kellett hagyni, mert az új igazgatónak kellett a lakás.
– Az nem számított, hogy önök megjárták a náci koncentrációs táborokat?
– Semmit. Inkább boldogok voltunk, hogy ez nem számított még egy negatívumnak. Mindöszsze két szobára való bútort hozhattunk el. Szerencsénkre másnak a nevén volt apámnak Budapesten egy öröklakása, és odaköltöztünk.
– Újra földönfutókká váltak. Hogy bírta a megpróbáltatásokat?
– A nehézségek inkább pozitív erővé váltak, fokozták a küzdeni akarásomat. Hiába voltam kitűnő tanuló, nyertem tanulmányi versenyeket, nem vettek fel az orvosi egyetemre. Végül bekerültem Pécsett az orvosi karra, de nem az eredményeim, hanem apám egyik régi kapcsolata révén. Második évemet már a fővárosban folytattam, végül 1955-ben summa cum laude doktoráltam. Megpályáztam a 2-es nőgyógyászati klinikán egy állást, de csak a csepeli autógyárban lehettem üzemorvos. Néhány hónap múlva nagy nehezen sikerült bekerülnöm a Péterfy Sándor utcai kórház nőgyógyászati osztályára.
– Ott érte a forradalom.
– Tíz napig nem hagytam el a kórházat, sebesültek százait gyógyítottuk, hiszen a közeli pártközpont előtt óriási harcok dúltak. A kórház alagsorában működött akkor a felkelők egyik központja. De amikor láttam, hogy a forradalom nem győzhet, rájöttem, hogy mint osztályidegennek, Magyarországon nincs jövőm. Rokonaim, idősebbik nővérem Los Angelesben élt, elhatároztam, hogy odamegyek. 1956. december 8-án elhagytam az országot feleségemmel és a másik nővérem családjával együtt. Szüleim később jöttek utánam.
– Hogyan fogadták?
– Nagy szimpátiával, szeretettel fogadták az amerikaiak a szabadságharc menekültjeit. Los Angelesben egy lutheránus kórházban sikerült először állást kapnom, mint „férfi nővér”, kis fizetéssel. Egy év után letettem az orvosi államvizsgát, és cselédkönyves orvosként dolgoztam egy orvostovábbképző intézetben, majd megszereztem a szülész-nőgyógyász szakképesítést. 1963-tól harminchét éven át magánpraxist folytattam, közben tanítottam a UCLA (University of California in Los Angeles) orvosi fakultásán, az elmúlt hat évben „full professor”-ként.
– Amerikainak érzi magát?
– Emigrálásom után öt évvel amerikai állampolgár lettem. Ez nekem nagyon sokat jelent, lelkes amerikai hazafi vagyok. De ehhez nem volt szükséges megtagadnom a gyökereimet, magyar múltamat, magyar neveltetésemet, a magyar kultúrát. Nem szeretem azokat a bevándorlókat, akik lebecsülik Amerikát, akik nem ismerik el az ország fiatalos lendületét, nagyszerű teljesítményeit.
– Politikailag hová tartozik?
– Kezdettől fogva aktív tagja vagyok a republikánus pártnak, és tizenöt éve a Republican National Committee-nek (Republikánus Nemzeti Bizottság).
– Miért ezt a pártot választotta?
– Számomra döntő fontosságú, hogy a republikánus párt a központi kormányzat hatalmának csökkentésére és az egyének függetlenségének, szabad érvényesülésének, döntési jogainak fokozására törekszik.
– Eddig azt hittem, hogy a demokrata párt mint liberális párt, inkább enged teret a szellem szabad szárnyalásának.
– A liberalizmus értelmezése koronként és társadalmanként változik. A negyvenes évek elején akire apám azt mondta, hogy liberális, az azt jelentette, hogy toleráns a zsidókkal és a más gondolkodásúakkal. Ez Amerikában ma mást jelent. Különbözőséget az úgynevezett konzervatívoktól számos területen, így az egészségügy, a haderő, a munkaviszonyok, az idősek és munkaképtelenek támogatásának területén… Egyébként az eltérő nézetek képviselői között sokkal nagyobb toleranciát látok, mint Európában, vagy közelebbről Magyarországon.
– Térjünk vissza ismét a szakmára. Úgy tudom, neves emberek is voltak a betegei között.
– Kezeltem amerikai elnökök és más államfők családtagjait, közeli barátait. Világhírű filmsztárokat és a gazdasági-társadalmi élet vezetőinek hozzátartozóit.
– Mondana valamit a magánéletéről?
– Elváltam, majd huszonhét év agglegénykedés után újra megnősültem. Magyarországon találtam társat. Ő szintén orvos, gyermekgyógyász. Tizedik éve vagyunk boldog házasok. Gyermekünk nincs.
– Sokan beszélnek ma Magyarországon antiszemitizmusról. Ezt a kérdést hogyan látja új hazájában és itthon?
– Vannak antiszemiták az Egyesült Államokban, de intézményes formában nincs antiszemitizmus. Amikor negyvenöt évvel ezelőtt kikerültem, hallottam olyan klubokról, ahová zsidót nem vettek fel. Ma már ilyen nincs. Kategorikusan állítom, hogy ott zsidóságom miatt soha semmiféle megkülönböztetésben nem volt részem. Itteni barátaimtól úgy informálódtam, hogy Magyarországon vannak antiszemita rétegek, orgánumok, nyílt vagy burkolt megnyilvánulások, de a magyar állam, a magyar kormány mindent megtesz, hogy az antiszemitizmus ne kapjon teret.
– A holokauszt borzalmát hogyan dolgozta fel?
– A túlélők két csoportba sorolhatók. Az egyikhez azok tartoznak, akik semmit sem olvasnak, néznek meg a holokauszttal kapcsolatban, rémálmaik vannak, neurózisban szenvednek. A túlélők másik, kisebbik része, idetartozom én is, kényszeresen mindent megnéz, mindent elolvas, ami a zsidóüldözéssel kapcsolatos. Közel háromszáz könyvem van a holokausztról. Észrevettem, hogy a koncentrációs táborokban végzett orvosi kísérletekkel nem sokat foglalkoztak. A világ annyit tud erről, hogy volt egy Mengele nevű náci orvos, aki ikreken végzett kísérleteket. Ennél sokkal többről van szó. Közel kétszáz orvos, számos táborban végzett megengedhetetlen, embertelen, többségében tudománytalan kísérleteket. Ennek feldolgozásával foglalkozom jelenleg. Ez lesz az első összefoglaló munka e témában.
– Miért jár haza ilyen sűrűn?
– Feleségem melegszívű, öszszetartó családja és sok, nagyon jó régi és új barátom él itt. De van szakmai oka is a gyakori látogatásnak. Az elmúlt 14-15 évben számos itteni kongresszuson tartottam előadást. Amerikai kollégákat magammal hozva számos szakorvos-továbbképző tanfolyamot tartottam, főleg a nőgyógyászati endoszkópiás sebészet tárgykörében. Évekkel ezelőtt a Semmelweis-emlékéremmel tüntettek ki, a Magyar Nőorvosok Társasága tiszteletbeli tagjának választott, a Haynal Imre Egyetemtől díszdoktorátust kaptam. Jelenleg is aktív a kapcsolatom a Semmelweis Orvostudományi Egyetem egészségtudományi karának Szabolcs utcai szülész-nőgyógyászati intézetével. Többéves erőfeszítés árán, főleg jómódú betegeim adományaiból sikerült egy telekommunikációs rendszert kiépíteni a Los Angeles-i Cedars Sinai Medical Center szülész-nőgyógyászati intézete és a Szabolcs utcai klinika között. Az itteni kollégák által választott témakörökben, az egyes témák országosan elismert amerikai tudósai tartanak havonként előadást, amit kérdés-felelet vita követ. Technikai felkészültségünk eredményeként a Los Angeles-i stúdió és a budapesti előadóterem egyetlen közös helyiséggé varázsolódik, ahol közvetlenül érintkezünk egymással. Módunk van vizsgálati leletek, felvételek, sőt esetleg betegek vagy műtéti eljárások bemutatására is. Én minden adásnál jelen vagyok, moderátora vagyok a vitának. Programunk több mint egy esztendeje működik. Erre a sikerre nagyon büszke vagyok.
– Mi hajtja előre?
– Talán az, hogy a magyar orvostudomány sokat adott nekem, elindított az utamon. Ennek semmi köze ahhoz a Magyarországhoz, amelyik megalázott. Jó érzéssel tölt el, ha hozzá tudok járulni ahhoz, hogy gyorsabban fejlődjön a magyar orvostudomány, a magyar nőgyógyászat. Ezzel egy kis adósságot is törlesztek.
Szalay-Bobrovniczky Kristóf
A miniszter büszke a honvédek teljesítményére.
