Különös figyelmet fordítanak a tavalyi ár után megerősített és felújított, mintegy 40 kilométer hoszszú felső-tiszai töltésszakaszra, mivel ezek lényegében újak, nincs még rajtuk gyeptakaró sem. Felkészültek arra, hogy szükség esetén e töltésszakaszok rézsűjét speciális anyagokkal letakarják, megakadályozva ezzel a vízkimosást.
Úgynevezett stratégiai árvízvédelmi eszközkészletét is megnövelte a Felső-Tisza-vidéki Vízügyi Igazgatóság, a homokzsákkészletet például egymillió darabra emelte a korábbi háromszázezres mennyiségről. A Tisza mentén sűrűn, egymáshoz közel több ezer köbméteres homok depóniákat alakítottak ki, s az esetleges éjjeli védekezéshez is beszerezték a szükséges fáklyákat – közölte az igazgató. Véleménye szerint a Felső-Tisza külföldi vízgyűjtő területén eddig lehullott, átlagosan 45 centiméteres vastagságúra becsült hóréteg olvadása nem jelent nagyobb veszélyt.
Kijevi bohócnak nevezte a volt orosz elnök Zelenszkijt
