Ennek keretében 2000 januárja óta közel háromszáz olyan személyen vagy hozzátartozóján segítettek, aki erőszakos bűncselekményt szenvedett el. Az új közalapítvány jogutódja a még 1998-ban létrehozott Országos Közbiztonsági és Bűnmegelőzési Közalapítványnak, amelynek kuratóriumát Kopácsi Sándor, néhai ’56-os rendőrtábornok vezette. Célja – az elődjéhez hasonlóan – elősegíteni a bűnmegelőzést: a lakosság és az önkormányzatok önvédelmének kialakítását. Az új közalapítvány továbbá része a kormány korrupcióellenes programjának, hiszen a Belügyminisztérium rendészeti szervei a közeljövőben csak ezen a közalapítványon keresztül juthatnak civil támogatáshoz. Így elkerülhetővé válik, hogy a rendvédelmi hatóságok közvetlen kapcsolatba kerüljenek az adományozókkal, ami visszaélésekhez vezethet.
A Biztonságos Magyarországért Közalapítvány számos más tervezetet is támogat, és lehetősége van egyedi kérelmek és pályázatok elbírálására is. Így hatmillió forintot kaphatott a „Biztonságos településért” program és összesen hetvenkétmillió forintos segítségben részesülhetett további öt bűnmegelőzési terv is. A kuratóriumi ülésen kiemelt figyelemben részesült a tanyavilág biztonságának javítását célzó program, amit kísérleti jeleggel készülnek bevezetni Bács-Kiskun megyében az Országos Bűnmegelőzési Tanáccsal együttműködve. A kuratórium szakemberei az év végén kiértékelik az addigi tapasztalatokat, és annak fényében döntenek esetleges kiterjesztéséről. Az alapítványnak 800 millió forintos saját vagyona van, amit idén 360 millió forint támogatással egészít ki a költségvetés.
Hurrikán: teljes szigeteket kellett evakuálni + videó
