Az EBESZ delegál megfigyelőt

Az EBESZ döntésétől függ, hogy mikortól delegál megfigyelőket a közelgő országgyűlési választásokra – szögezte le a Belügyminsztérium tegnap kiadott állásfoglalása. Ezzel a tárca a szocialista párt újfent elhangzott kijelentéseire reagál, amelyben az folyamatosan nemzetközi megfigyelők meghívását szorgalmazza. Maczó Ágnes, az FKGP alelnöke tegnap kijelentette: a Fidesz választási csalásra készül.

Varga Attila
2002. 01. 12. 0:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet hatáskörébe tartozik annak eldöntése, hogy mikortól delegálja a megfigyelőket a választások előkészületeinek, illetve lebonyolításának ellenőrzésére – nyilatkozta lapunknak Könyves Krisztina, a Belügyminisztérium (BM) sajtószóvivője. Martonyi János külügyminiszter a hivatalos felkérést megküldte az EBESZ Demokratikus Intézmények és Emberi Jogi Irodájának, valamint a szervezet parlamenti közgyűlésének. – Ezzel a kormány mindent megtett azért, hogy a nemzetközi szerződésekben vállalt kötelezettségeinek megfelelően megfigyelők vegyenek részt a választások tisztaságának ellenőrzésében – hangsúlyozta a BM szóvivője. Hozzátette: a kabinet és Orbán Viktor miniszterelnök egyúttal eleget tett azon kötelezettségének is, amelyet az Európai Unió biztonsági chartájának aláírásával vállalt. E dokumentumban 54 tagország kötelezte el magát a demokrácia mellett – emlékeztetett Könyves Krisztina.
Tegnapi lapszámunkban hírt adtunk arról, hogy Pintér Sándor határozattan állást foglalt nemzetközi megfigyelők meghívása mellett. Szanyi Tibor (MSZP), a parlament integrációs bizottságának alelnöke ugyanakkor közölte: már az Országos Választási Bizottság keddi ülésén meg kellett volna jelennie a külföldi megfigyelőknek.
Pokorni Zoltán Fidesz-elnöknek a Die Presse nevű osztrák lapban megjelent nyilatkozata után okunk van feltételezni, hogy a legnagyobb kormánypárt részéről komoly készülődés folyik egy választási csalás előkészítésére – mondta G. Nagyné Maczó Ágnes, a Független Kisgazdapárt országos alelnöke tegnap. Ismert, a Fidesz elnöke az újságnak adott interjúban azt mondta: az FKGP 2002-ben nem jut be a parlamentbe. Erre a kijelentésre reagálva az FKGP alelnöke hangsúlyozta: a kisgazdapárt stabil bázissal rendelkezik, erre utalnak az időközi választások eredményei. Éppen ezért érthetetlen Pokorni Zoltán nyilatkozata – tette hozzá G. Nagyné Maczó Ágnes. Véleménye szerint most a Fidesznek nemcsak presztízs-, hanem létkérdés is, hogy az FKGP ne jusson be az Országgyűlésbe.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.