Tihanyt 2000 nyarán szemlélte meg az Európai Unió szakértői bizottsága, s a testület észrevételei alapján a nemzeti park szakemberei átdolgozták pályázatukat, abban már nem az egész félszigetet, hanem természeti értékeit írták le.
A nemzeti park igazgatója elmondta, hogy az új évben Tihanyban egy erdőismereti oktatóbázist is kiépítenek, májustól-szeptemberig pedig minden hónap első hétvégéjén családi délutánokat rendeznek a félszigeten.
Az idén a Belső-tó partjára – részben turisztikai látványosságként, részben az ősgyep karbantartására – egy szürkemarhagulyát telepítenek. Kovács Béla beszámolt arról is, hogy Balatonfüreden a Lóczy-barlang vendégfogadási feltételeit javítják, illetve a környezetét teszik kulturáltabbá. Hamarosan megépítik a felvezető utat a hegyestűi geológiai bemutatóhelyhez is.
Az idei év kiemelt beruházásai közt szerepel még a kápolnapusztai bivalyrezervátum további fejlesztése; s e vidéken, a Kis-Balatonnál új turistafogadót emelnek, tanösvényeket alakítanak ki. Az idén lesz az első teljes éve a Diás-szigeten nemrég létrehozott Fekete István Emlékmúzeumnak is.
Kijevi bohócnak nevezte a volt orosz elnök Zelenszkijt
