Ugyanis Milos Zeman cseh kormányfő egy nyilatkozatában kijelentette: „az osztrákok minél előbb megszabadulnak Haider úrtól és posztfasiszta pártjától, annál jobb”. Zeman úgy véli, a Temelín-ellenes referendum „csalás a választókkal szemben”, mert a valóságban Csehország uniós csatlakozása elleni népszavazásról van szó. Ismeretes, az FPÖ Csehország uniós csatlakozását Temelín leállítása mellett a benesi dekrétumok érvénytelenítésével is feltételezi. Politikai elemzők úgy vélik, Zeman egyébként találó megjegyzéseivel csak erősítette az ausztriai csehellenes hangulatot, s ezzel Haidernak jó szolgálatot tett.
Zeman nyilatkozatára Susanne Riess-Passer alkancellár, az Osztrák Szabadságpárt elnöke hasonló hangnemben reagált. „Zeman úr nem értette meg a demokratikus jogállam játékszabályait, és szemmel látható, még nem jutott túl a totalitárius gondolkodásmódon” – mondta. Benita Ferrero-Waldner külügyminiszter asszony, a cseh kormányfő szavait mint az osztrák belügyekbe való beavatkozást egyértelműen visszautasította, s Bécsben a külügyminisztériumba kérették a cseh nagykövetet. Prágában az osztrák nagykövet ismertette kormánya álláspontját, ám hivatalos jegyzék átadására nem került sor.
Cyril Svoboda, az ellenzéki KDU-Csehszlovák Néppárt elnöke elítélte Jörg Haider csehellenes megnyilvánulásait. „Szavaiból Adolf Hitler szónoklatainak szelleme árad” – mondta. Hozzáfűzve, nem akarja Haidert Hitlerhez hasonlítani, a szellemről beszél, nem arról, hogy valakit fasisztának, vagy ehhez hasonlónak minősítene.
A rugalmassági megoldások jelenthetik a megoldást a magas és ingadozó energiaárakra
