Jókora meglepetést okozott a politikai elemzőknek a Bolgár Szocialista Párt jelöltjének győzelme, miután a közvélemény-kutatások eredményei sorra Sztojanov újabb sikerét jelezték. Gyulai György politológus lapunknak nyilatkozva többek között az alacsony szavazói részvétellel és Parvanov szociális ügyeket középpontba emelő jó kampányával magyarázza a váratlan végeredményt. Az elemző szerint míg a szocialista szavazók igen fegyelmezetten voksoltak, addig Szimeon Szakszkoburgotszki miniszterelnök, excár támogatói egyrészt távol maradtak a szavazástól, másrészt „átszavaztak”, azaz a baloldal jelöltjére adták voksukat. Gyulai György úgy véli, nem lesz konfrontáció a megegyezés embereként számon tartott Szimeon Szakszkoburgotszki és a tekintélyes kommunista múlttal rendelkező Georgi Parvanov államfő között. Sokkal inkább egy francia mintájú „békés társbérletre” lehet számítani. Parvanov hivatalba lépésével várhatóan még inkább javulni fognak a bolgár–orosz kapcsolatok.
Ami az európai és euroatlanti integrációt illeti, Szófia nincs könnyű helyzetben – állítja Gyulai György. Az EU-csatlakozásra esélyes tíz ország között a balkáni állam nem szerepel, s a csalódottság csak fokozódhat, amennyiben a közelgő prágai NATO-csúcson is elmarad a felvétel. Márpedig ez igencsak elképzelhető, hiszen Szlovéniához, a balti államokhoz vagy éppen Szlovákiához képest Bulgária geopolitikailag kissé messze van. A politológus szerint az sem jelent jó pontot az észak-atlanti szervezetnél, hogy a bolgár szocialisták alelnöke egy nyugalmazott tábornok. Továbbá Bulgária az egyetlen volt szocialista állam, amely még nem szerelte le a Varsói Szerződés idejéből örökölt szovjet gyártmányú SS–23-as rakétáit.
Rapid Extra: Robert C. Castel on the Trump–Putin Summit in Alaska
