Botrányosan rajtolt a berlini koalíció

Stefan Lázár
2002. 01. 19. 0:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Ritkaságnak számító botrányokkal rajtolt a vörös-vörös koalíció Berlinben. Erich Honecker örököseinek visszatérését a főváros politikai színpadára kellemetlen események sora kísérte. A PDS előbb a választási csalás vádjával szembesült, majd az NDK hajdani egységpártjának utódszervezetével kötött szöveséget elutasító szociáldemokraták okoztak gondot a szenátorok kinevezését szolgáló szavazásnak, miután megtagadták a bizalmat a városfejlesztési tárcára pályázó saját elnöküktől, aki a koalíció egyik szorgos kovácsának számít.
A fenyegető fellegek már a történelminek minősített parlamenti ülés előtt gyülekeztek, a bizonytalan szociáldemokrata frakció „próbaszavazást” tartott, amelyből a vezetők következtethettek a várható szoros eredményekre. Amikor azután elkövetkezett a PDS-frontember, Georg Gysi megválasztása a gazdasági ügyekben illetékes szenátor meg a helyettes főpolgármester posztjára, a terem lelátójáról az NDK erőszakrendszere áldozatainak egy csoportja szórólapokkal tiltakozott, amelyeken a szocialisták elleni vádjaikat foglalták össze.
A pénzügyminiszteri tárcára jelölt szociáldemokrata Thilo Sarazzinra leadott szavazatok után az egyik kereszténydemokrata ülnök azt állította, hogy a PDS-frakciót vezető Harald Wolf két cédulát dobott be az urnába és ezzel meghamisította az eredményt. A CDU a „vének tanácsának” összehívását követelte, ez pedig rövid tanácskozás után úgy döntött, hogy meg kell ismételni a szavazást. Az első botrányt hamarosan követte a második: a regionális SPD-elnöktől, Striedertől saját képviselői tagadták meg a többséget biztosító szavazatokat, kifejezésre juttatva bírálatukat nemcsak a vitatott vörös-vörös koalíció melletti kiállásért, hanem azért is, mert háttérbe szorította a női politikusokat és a város keleti részének küldötteit. Az SPD-elnököt csak a késő esti órákba nyúló második szavazási fordulóban sikerült szenátori tisztséghez juttatni. A száznegyven főnyi városi parlament hetvennégy tagja voksolt a főpolgármesterré választott Klaus Wowereit mellett, az SPD-politikus ennek ellenére nem lehetett elégedett. A szociáldemokraták soraiban sokan kétségbe vonják, hogy Wowereit valóban alkalmas-e a város drámai jellegű anyagi problémáinak a megoldására.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.