Bővér nővér és a baloldal

2002. 01. 08. 0:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Érdekes, hogy az utóbbi napokban ki mindenki érzi saját nézeteit, politikai irányultságát, lelkületét az MSZP hirdette elvekhez közel állónak. Ez azt is jelzi, hogy a szocialisták erőfeszítései nem maradnak hatástalanok, üzeneteik eljutnak az emberekhez, s vannak, akik megértik, azonosulnak azokkal, vevők lennének rájuk. Azt gondolnánk, hogy a párt berkeiben felhőtlenül örvendeznek eme jelenségnek, ám egy hithű szocialista bonyolult és összetett személyiség, nem olyan könnyű egyértelműen a kedvére tenni. A múltkoriban például Székely Zoltán kopogtatott a Köztársaság téren, mert felfedezte magában az ősi, pszichéje legmélyéből fakadó szocialistát, s csak azért nem mutattak ajtót neki, mert ki sem nyitották előtte a bejárati nyílászáró szerkezetet. Jó, ezt megértjük, a párt dokumentációs osztályán minden helyet betöltöttek már, újabb dokumentátort nem tudnak alkalmazni. De mi kifogásuk lehet Staller Ilona, művésznevén Cicciolina ellen? A széles körben ismert és népszerű művésznő független jelöltként akar indulni a képviselő-választásokon. A hölgy a politikában (is) komoly tapasztalatokkal rendelkezik, hiszen öt évig honanya volt az olasz parlamentben, méghozzá a Radikális Párt színeiben, amely politikai formációt röviden úgy jellemezte, hogy baloldali párt, olyan, mint az MSZP.
Cicciolina itthon sem tagadná meg eddigi nézeteit, baloldali programmal kívánja elnyerni a kőbányai választópolgárok tetszését, kiemelten kezelve az egészségügy és a szociális kérdések problémáit. Abban is rokon vonásokat mutat a legnagyobb baloldali párt jeles képviselőivel, hogy elég tájékozatlan a hazai közállapotokat illetően, neki speciel arról nem volt sejtelme sem, hogy bevezették a diákhitelt. De ez nem baj, ettől még lehetne képviselő, választottak itt már olyat is, aki azt nem tudta, hogy hazánkban demokrácia van és nem diktatúra. „Husika” szerint már több baloldali potentát is megkereste őt, hogy személyes benyomásokat szerezzen politikai rutinjáról; a kapcsolatfelvétel gyümölcsözőnek bizonyult, a közeli napokban újabb menet várható. Az nem Cicciolina hibája, hogy nem tud határozott különbséget tenni a különböző baloldali erők között, neki az volt a primer benyomása: MSZP-sekkel osztotta meg azt, ami a tarsolyában van. Erre jött Kovács László, aki a Nap-keltében kizárólag lapunk galád akciójának minősítette az egészet, amit azzal támasztott alá, hogy neki van otthon üvegpohara, s a tokaji aszú fröccsként nem működik. Ez eléggé meggyőző cáfolat, kár, hogy Cicciolina állításaira nem reagált. Készségesen elhisszük, hogy az MSZP nem szándékozik a saját színeiben indítani Staller Ilonát, de ilyesmit sem ő, sem a Magyar Nemzet nem állított.
Megjegyeznénk, az MSZP elutasító magatartása taktikai szempontból is elhibázott. Ha a karitatív adottságokkal megáldott „Bővér Nővér” elindul a választásokon, akkor nem a nemzeti, keresztény és polgári pártoktól visz el szavazatokat, hanem a baloldaltól. Ezért célszerű lenne, hogy a szocialisták keblükre öleljék Cicciolinát, mert ott a helye. Ne tűrjék szótlanul és tétlenül, hogy az Új Baloldal megkaparintsa előlük ezt a mozgalmi (mozgalmas?) múlttal rendelkező, szociálisan is hiperérzékeny jelöltet. Ha az lenne a gondjuk, hogy a női kvóta már betelt, szívesen adunk ötleteket arra vonatkozóan, kit cseréljenek le.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.