Lassuló, de még mindig számottevő növekedést mutatott a külkereskedelmi termékforgalom a tavalyi év első tizenegy hónapjában – tájékoztatott tegnap a Gazdasági Minisztérium (GM). A tárca értékelése szerint a 2001. évi mérsékeltebb dinamika kialakulásában a magas bázis mellett a világkereskedelemben jelentkező lassulás játszotta a főszerepet. A GM arra is felhívja a figyelmet, hogy a magyar forgalom növekedése még így is jóval magasabb az Európai Unió átlagánál.
A Külügyminisztérium MTI által kiadott adatai szerint a magyar export 12,9 százalékkal, míg a behozatal 9,4 százalékkal nőtt tavaly az év első tizenegy hónapjában: a kivitel 31,148 milliárd euró volt, míg a behozatal értéke 34,387 milliárd eurót tett ki. Az import növekedési ütemének erőteljesebb csökkenése következtében mérséklődött a külkereskedelmi mérleg hiánya. A január–november havi egyenleg 3,239 milliárd euró deficitet mutatott, ami 610 millió euróval kedvezőbb az egy évvel korábbinál. Az éven belüli folyamatokat tekintve negyedévről negyedévre folyamatosan csökkenő dinamika volt megfigyelhető. Az év első negyedévében ugyanis még 23 százalékos export-, illetve 22 százalékos importnövekedés volt, ami a negyedik negyedév első két hónapjában a kivitel esetében 4 százalékra, míg a behozatalnál 2,5 százalékra esett vissza. A novemberi export 1,3 százalékkal emelkedett, míg az import 5 százalékkal csökkent az egy évvel korábbihoz képest.
A vámszabad területeken működő cégek exportja változatlanul alacsony szintet mutat, importjuk négy hónapon keresztül nem érte el az egy évvel korábban mért értékeket. A vámszabad területek kivitelen belüli aránya 44 százalék a KüM számítása szerint, miközben a GM közleménye megállapítja, hogy a vámszabad területi cégek aránya az exportban és az importban gyakorlatilag nem változott az egy évvel korábbihoz képest. A beruházási célhoz kapcsolható termékek behozatali értéke novemberben érte el az év legmagasabb szintjét. Tavaly január–novemberben az e célra behozott termékek értéke 12,7 százalékkal volt magasabb a 2000 első 11 hónapjában regisztráltnál. Ugyanakkor a fogyasztási célú import esetében novemberben mérték a legmérsékeltebb növekedést. Ennél az import közel 14 százalékát kitevő tételnél a növekedés üteme 1,7 százalék volt novemberben. Az import csökkenését jelentős mértékben meghatározta az exportcélú behozatal mérséklődése, valamint az energiahordozók forgalmának négy hónapig tartó visszaesése is. Novemberben 29 százalékkal több kőolajat importált Magyarország, a tavaly novemberinél 31 százalékkal alacsonyabb áron. Ugyancsak az évben első alkalommal novemberben nőtt a behozott gáz mennyisége (19 százalékkal tavaly novemberhez képest), miközben a gáz ára 29 százalékkal csökkent.
OLVASOM!!!!!!!!! „Hetven éve nem tudok semmit a családomról, azt se tudom, hova vannak eltemetve a szüleim”
