Budapesten az orosz exkormányfő

2002. 01. 16. 0:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Nem lát objektív gazdasági akadályokat a magyar–orosz kapcsolatok fejlődése előtt Szergej Sztyepasin orosz exkormányfő, jelenleg a számvevőszék elnöke. Különösen azután, tette hozzá a tegnap Budapesten járt politikus, hogy Moszkva az utóbbi időben látványosan közeledett az Európai Unióhoz és a NATO-hoz, másfél éven belül pedig a Kereskedelmi Világszervezet, a WTO tagja lesz. A befolyásos orosz politikus lapunk kérdésére utalt arra, hogy az utóbbi években, különösen az 1999-es jugoszláv válság óta, érezhető volt egyfajta szakadás, lehűlés a kétoldalú viszonyban, amit világosan jelez az is, hogy Vlagyimir Putyin ma Párizsból nem Budapestre, hanem Varsóba utazott. A kapcsolatok fejlesztése azonban Sztyepasin szerint mindkét fél érdeke, és az együttműködés a magyarországi választások után új lendületet kaphat. Ehhez kedvező helyzetet teremtett szeptember 11-e is, miután a terrortámadás tovább csökkentette a megosztottságot a világban. A számvevőszék elnöke utalt arra is, hogy az ügyben érintett magyar felet tájékoztatni fogják a Szibur vezetői ellen folytatott vizsgálatról, nehogy a magyar kormányfő kifogást emelhessen az orosz céggel kapcsolatban, mint tette azt Amerikában.
A nap folyamán egyébként együttműködési megállapodást írt alá Kovács Árpád, az Állami Számvevőszék elnöke és Szergej Sztyepasin, az orosz számvevőszék elnöke. A közlemény szerint az orosz számvevőszéki elnök látogatásának célja az orosz–magyar számvevőszéki kapcsolatok erősítése, a két fél növekvő nemzetközi szakmai szerepvállalásából fakadó és kölcsönös érdeklődésre számot tartó kérdések megbeszélése volt, az együttműködési megállapodás pedig főként az ellenőrzési módszerek és tapasztalatok cseréjére terjed ki. Az orosz tisztségviselő találkozott Pintér Sándor belügyminiszterrel is.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.