Cenzúráztatással védekezik az SZDSZ

A Budai Központi Kerületi Bíróság január 3-án hozott ideiglenes intézkedésével arra kötelezte Horváth Béla országgyűlési képviselőt, hogy a végzés kézhezvételétől számított öt napon belül távolítsa el www.hirzarlat.hu honlapjáról az SZDSZ-re vonatkozó állításait – áll abban a közleményben, amelyet az SZDSZ sajtóirodája juttatott el tegnap szerkesztőségünkbe. Horváth lapunknak elmondta: a sajtóból értesült a bíróság döntéséről, amely meglepte, mert a per első tárgyalása jövő hétfőn lesz. A bíróság a döntésével a véleménynyilvánítás szabadságához fűződő alkotmányos jogától fosztott meg egy országgyűlési képviselőt – jelentette ki a honatya.

2002. 01. 12. 0:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Horváth Béla országgyűlési képviselő ellen az SZDSZ 2001 novemberében személyiségi joga megsértése miatt indított pert – a párt közleménye szerint. A kisgazda képviselő 15 pontban ismertette valótlan állításait honlapján, amelyek közül a bíróság egyetlen egyet sem talált bizonyítottnak – állítja az ellenzéki párt.
Horváth Béla a bírósági döntésről lapunknak elmondta: úgy érzi, hogy egy olyan futballmérkőzés előtt áll, amely még el sem kezdődött, de a bíró már csukott szemmel megítélte ellene a tizenegyest. A képviselő szerint az SZDSZ valótlanul hangoztatja, hogy a bíróság az ő állításai közül egyetlen- egyet sem talált bizonyítottnak, ugyanis még el sem kezdődött a peres ügy érdemi tárgyalása.
Horváth elmondta azt is, hogy jogi képviselője a jövő hétfői tárgyaláson 16 személy – köztük Budapest főpolgármestere, főjegyzője és Zugló polgármestere – tanúkénti meghallgatását kéri majd a bíróságtól.
A honatya hozzáfűzte: az országgyűlési képviselők alkotmányos véleménynyilvánítási jogának védelme érdekében megfontolja, hogy az állampolgári jogok biztosát állásfoglalásra kérje-e az ügyben.
Az SZDSZ azért perelte be a jó hírnév megsértése miatt Horváth Bélát, mert a képviselő egy parlamenti felszólalásban és sajtótájékoztatóin egyebek mellett a párttörvény megsértésével, tiltott pénzintézeti tevékenység folytatásával és a számviteli fegyelem megsértésével vádolta meg a pártot.
***
A bíróság ideiglenes intézkedés részeként kötelezte Horváth Bélát: öt nap alatt törölje a www.hirzarlat.hu internetes honlapon található alábbi kijelentéseket:
1. „a párt legalább nyolcszázmillió forintos adósságot halmozott fel ’98 végére.”
2. „Mérleghamisítás nélkül,
3. a párttörvény durva megsértése nélkül megtehette-e az SZDSZ, hogy majd kétszer annyit költ a választási kampányra, mint amennyit mérlegében bevall? Nem tehette meg.”
4. „Az SZDSZ a pénzügyi beszámolójában be nem vallott pénzeket fordított kampánycélokra…”
5. „A nyolcszázmilliós adósság felszámolása során a párt bűnt bűnre halmozott.”
6. „…az SZDSZ követelést vásárolt. Ezt pedig törvénysértés nélkül nem teheti meg egy párt.”
7. „Az SZDSZ, úgy látszik, csak az autópálya-építésnél szorgalmazza a nyílt versenyt, Zuglóban zugértékesít. Mutyizik. Mégpedig az SZDSZ által alapított City-Házzal mutyizik.”
8. „Miért kellett fű alatt értékesíteni a zuglói nagy értékű ingatlant? Elárulom Önöknek, miért. Azért, hogy a volt tulajdonos, az ingatlanvagyonától az 50-es évek elején jogtalanul megfosztott egykori recski internált nehogy értesüljön róla, nehogy elővásárlási jogával élve, a meghurcoltatásért kapott kárpótlási jegyeivel elhappolja az SZDSZ-székháznak kinézett villát.”
9. „Szinte már orvosi eset, hogy a 62 millió forintos vételárat az SZDSZ is pontosan ugyanolyan részletfizetéssel képes leróni, mint az orvosi kamara.”
10. „…az ügyletet a panama gyanúja lengi körül.”
11. „Felolvasok akkor egy másik rendkívül érdekes dokumentumot. Kárpáti Ügyvédi Iroda, dr. Kárpáti Miklós ügyvéd úr jegyzi: a dátuma 2001. január 25-e. Wekler Ferenc pártigazgató úrnak írja és összefoglalja, hogy adókímélés céljából körülbelül hetvenmillió forintos elhatárolt veszteséget tüntettek el különböző pénzügyi tranzakciókkal.”
12. „…többszörösen megsértette az SZDSZ a párttörvényt, amely rendkívül szigorúan szabályozza a pártok gazdálkodását … és feketén-fehéren leírja, hogy csak egyszemélyes korlátolt felelősségű társasága lehet a pártnak… Ezzel szemben itt vannak a különböző dokumentumok, hogy 1997-ben részvénytársasági céggel kerül kapcsolatba az SZDSZ, részvényvásárlási szerződést kötnek… Na most ez annyira égbekiáltó bűn, hogy ezt még az ügyvédjük is érzékeli, és rá négy évvel később jelzi, hogy a részvénytársaságot vissza kell alakítani kft.-vé, mert törvénysértési állapot áll fenn.”
13. „Igen, tehát tiltott pénzügyi tevékenységet folytat, a pénzintézeti tevékenységet, pénzügyi követeléseket vettek, adtak el, amelyeket ugyancsak tilt a törvény.”
14. „…a K&H Bank Bróker cégének a bank által nyélbe ütött üzlet előtt vélhetően fedezetlen váltó volt a birtokában. Az is kérdés: bocsáthat-e ki váltót egy párt cége? Ennek nincs akadálya, feltéve, ha fedezet áll mögötte. Abból ugyanis, hogy a K&H Bank igencsak lázasan igyekezett fedezetet begyűjteni a váltótartozás mögé, az a következtetés is levonható, hogy az SZDSZ cégének váltója 1998. november 3-ig fedezetlen volt…”
15. „A Liberior váltóügyletéről nem tett említést az Állami Számvevőszék jelentése sem! …nem dicsekedett el az SZDSZ vezetése a számvevőszék revizoroknak a kampányfinanszírozás eme cinkelt megoldásával.”
***
A Budai Központi Kerületi Bíróság – az SZDSZ sajtóirodája által szerkesztőségünknek megküldött – végzését, amely elrendelte Horváth Béla www.hirzarlat.hu internetes honlapjáról az SZDSZ által sérelmezett, keretes írásunkban ismertetett konkrét kijelentések törlését, a jövőben – öt nap múltán is – teljes terjedelemben olvasható a Magyar Nemzet www.mno.hu internetes honlapján.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.