Cicciolina a baloldalra kacsint

Munkatársainktól
2002. 01. 08. 0:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A „Baloldali Kerekasztal 2002” fórum résztvevői azt ajánlják a pártok és szervezetek elnökeinek, hogy fogadják el és írják alá választási kódexüket – hangzott el a fórum zárt ülését követő sajtótájékoztatón tegnap. A megbeszélésen civil szervezetek képviselői, az Új Baloldal vezetői, a Munkáspárt alelnöke, a baloldali Roma Szövetség vezetője és Szűrös Mátyás, a Magyar Szocialista Párt országgyűlési képviselője vett részt. Schiller László, az Új Baloldal elnöke elmondta: a jövő hét végéig szeretnék összehívni a baloldali szervezetek és pártok elnökeinek értekezletét, hogy a kódex szövegét áttekintsék, és január 21-én aláírják. A kódexet annak ellenére elküldik az MSZP-nek is, hogy a párt hivatalosan nem képviseltette magát a megbeszélésen – mondta Schmuck Andor, az Új Baloldal országos tanácsának elnöke.
A dokumentum szerint az azt létrehozó szervezetek nem egymást tekintik politikai ellenfeleknek, és megpróbálnak összhangot teremteni a baloldal választási győzelme érdekében. Ruva Farkas Pál, a baloldali Roma Szövetség vezetője kifejtette: a magyarországi cigányság nem feltétlenül a jobboldalon szeretne polgárosodni.
Schiller László lapunknak elmondta: Cicciolina egyik kampánymenedzsere tegnap telefonon megkereste, és tárgyalást kezdeményezett annak érdekében, hogy a párt támogassa őt az országgyűlési képviselő-választásokon. A politikustól megtudtuk: nem zárkózott el a javaslattól, és a tervek szerint csütörtökön tárgyalóasztalhoz ülnek. Staller Ilona megerősítette a találkozó tényét.
A volt pornósztár korábban azt nyilatkozta lapunknak: Budapesten képviselőként kíván indulni a 2002-es országgyűlési választásokon, és ezzel kapcsolatban az MSZP politikusai szintén megkeresték őt. Kovács László pártelnök tegnap cáfolta Staller Ilona kijelentését.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.