Értesülésünk szerint nem zárják be a létesítményt, csupán átszervezés várható a MÁV Kórház gyermekosztályán, erről egyébként a napokban egyeztet a fenntartó Közlekedési és Vízügyi Minisztérium (KVM), és az ellátásért felelős Egészségügyi Minisztérium az intézmény vezetőségével. Az egészségügyi szaktárca illetékesei szerint csupán a gyermekosztály fekvőbeteg-ellátó profilja változik majd, a jelenlegi húsznál kevesebb, újszülöttek ellátására specializált 8-10 ágyat üzemeltet a jövőben az intézmény.
Mint ismeretes, a múlt héten a kórházban kezelt gyermekek szülei tiltakoztak a KVM épülete előtt az osztálybezárás ellen. Számukra az egyeztetési problémák miatt csak később derült ki, hogy a gyermekosztályon továbbra is működik a járóbeteg-ellátás, az ambuláns, illetve nőgyógyászati problémákhoz kapcsolódó kezelések, valamint az újszülöttek utógondozása. Az átszervezés csupán az 1–14 év közötti gyereket érinti, azok közül is csak azokat, akik fekvőbeteg-ellátásra szorulhatnak, ugyanakkor erről az elképzelésről a MÁV Kórház vezetése nem értesítette a működési engedélyt kiadó Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálatot, valamint az Országos Egészségbiztosítási Pénztárt.
Mikola István egészségügyi miniszter szerint az osztály kihasználtsága katasztrofális, a kórtermekből gyakorlatilag eltűntek a gyerekek. Az intézmény gazdasági és szakmai problémáit figyelembe vevő intézkedési tervet követően született meg a döntés, hogy megszüntetik a MÁV Kórház csecsemő- és gyermekosztályán a fekvőbeteg-ellátást, ugyanakkor a drága gép- és műszerpark miatt hatékonyan lehet újszülött- ágyakat működtetni. A gyermekosztályon megszüntetett fekvőbeteg-ellátás arra szakosodott intézményekhez kerül majd. Március végéig elkészül a MÁV Kórházzal kapcsolatos szakmai és működési változtatásokat tartalmazó átfogó intézkedési terv is.
Ugye ti is ismeritek ezt a típust?
