Cseh Sándor az egységről

Dóri Ferenc
2002. 01. 10. 0:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Önállóan indul a 2002-es parlamenti választásokon a Kisgazdapárt a Kisgazda Szövetség Pártja (KKSZP) – hangzott el tegnap a szervezet országos kibővített ülése előtt. – Bízom benne, hogy egy kisgazdapárt indul az idei választásokon, bár ez idáig nem tudtunk megegyezni az FKGP-vel – jelentette ki Cseh Sándor, a KKSZP elnöke. A politikus sajnálatosnak tartja, hogy nem jött létre a kisgazda egység, hiszen a szavazók előtt egységesen kellene megjelennie a kisgazdáknak. Véleménye szerint a kisgazdapárt alapító tagjai nélkül nem lehet 5 százalékon felüli választási eredményt elérni, ezért Cseh Sándor reméli, rövid időn belül a Reform Kisgazdapárt is „megérti a tisztességes, becsületes hívó szót”. Utassy Béla, a párt főtitkára bejelentette: a párt természetes szövetségesének tekinti – a partnerség és egyenjogúság elve mentén – a Fideszt, az MDF-et, illetve a kereszténydemokrata értékeket képviselő szervezeteket.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.