Draskovics szerint állam védi a maffiát

Azok után, hogy a szerb belügyminiszter kijelentette: két évvel ezelőtti tragikus balesetem ügyét a rendőrség a maga részéről lezárta, én nem mondhatok mást, csak annyit, ha még tud egyáltalán szégyenkezni, szégyellje magát! – nyilatkozta Vuk Draskovics, a Milosevics által halálra ítélt szerb ellenzéki politikus első, újévi interjújában.

2002. 01. 02. 0:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Mint ismeretes, annak idején Draskovics egy dél-szerbiai város felé utazott, amikor egy, az akkori milosevicsi rendőrség által megrendezett balesetben – homokkal megrakott kamion száguldott neki az autójának – két rokona és két kísérője meghalt, Draskovics súlyos sérüléseket szenvedett. Az ügyet már az „új” szerb rendőrség nyomozta le, s két ember elleni vádemelési javaslattal továbbította az ügyészségnek.
Draskovics azonban úgy véli, mindeközben szándékosan elhallgatták a bűntény irányítójának, a szerb rendőrség rohamegységeinek egykori parancsnokának, a sokat sejtető Légió becenéven ismert embernek a szerepét, aki arrafelé Zoran Djindjics miniszterelnök bizalmasának számít. Köztudott – mondja Draskovics –, hogy a merényletben három jármű vett részt. A gyilkos kamiont a milosevicsi különleges egységek egyik tagja vezette, mögötte egy fehér kombi hajtott, amelynek a sofőrje az egység századosa volt, de láttak egy harmadik kocsit is, vörös rózsával a jobb oldali ajtaján.
– Erről a jelről Szerbiában minden gyerek felismerte volna, hogy benne a Légió, a milosevicsi halálkommandó parancsnoka ült, csak a rendőrség „nem tud” róla – állítja a politikus. Szerinte a szerb belügyben még azt is eltitkolják, hogy az ügyben megnyilvánult ködösítésekre külügyminiszteri szinten hívták fel Szerbia figyelmét, akár csak arra, hogy az ország mai rendőrségének politikai befolyásoltsága miatt nem akarja ott megtudni senki, hogy ki gyilkolta meg az annak idején világszerte felháborodást kiváltó merényletben Szlavko Csuruvija ellenzéki lapfőszerkesztőt, vagy ki rabolta el és valószínűleg végezte ki Ivan Sztambolics politikust. – Az EU részéről emiatt olyan nagy az elégedetlenség, hogy valószínű: külföldi nyomozókat küldenek Szerbiába, hogy felderítsék az ottani rendőri vezetők által eltussolt legnagyobb bűntények hátterét – mondta Draskovics.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.