Dzurinda szerint „úgy tűnik”, a magyar kedvezménytörvényről folyó tárgyalások után a magyar kormány érti, hogy Szlovákiában soha nem lehet hatálya az olyan törvényeknek, amelyek beavatkoznak az ország független jogrendjébe, és etnikai alapon megkülönböztetik a polgárokat.
A szlovák miniszterelnök ismert álláspontját szombaton a szlovák közszolgálati rádiónak mondta el. A SITA hírügynökségnek a Szombati párbeszédek című műsort ismertető jelentéséből kiderül: Dzurinda többek között a szlovák diplomácia érdemeivel magyarázza, hogy „jól cseng a nevünk a világban, és a magyar kormány tudja, hogy egyes dolgokat ki kell javítania” – fogalmaz a SITA.
Mikulás Dzurinda elmondta: csütörtökön meghallgatta a budapesti tárgyalásról hazatért Jaroslav Chlebo külügyi államtitkárt, aki egy formálódó, Szlovákia számára elfogadhatónak ígérkező egyezmény tervezetével ismertette őt meg, ezért a külügyi államtitkár „néhány napot kapott arra, hogy mindkét állam számára elfogadható dokumentum szülessen”.
A szlovák kormányfő itt újra hangsúlyozta: Pozsony számára kizárólag olyan egyezmény lesz elfogadható, amely kizárja a kifogásolt részek szlovákiai hatályát. Dzurinda nem osztja a véleményt, miszerint „a szlovák fél lépései nem voltak megfelelőek”.
Napi sudoku
