Egy év halasztás

Elhalasztották a vásárlói klubok működésére vonatkozó új jogszabály életbe léptetését: a Gazdasági Minisztérium (GM) nem tartja kizártnak, hogy megváltoztassák az – egyébként már októberben megjelent – eredeti jogszabályt.

Barát Mihály
2002. 01. 08. 0:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Egy évvel elhalasztották a vásárlói klubok működésének feltételrendszerét szabályozó új jogszabály hatályba lépését: a halasztást a gazdasági tárca szerint elsősorban az előírt változtatások életbe léptetéséhez szükséges felkészülési idő indokolta. A GM nem tartja kizártnak, hogy – a piaci szereplőkkel történő előzetes egyeztetést követően – 2003. január elsejéig akár több ponton is módosítsák a rendeletet.
Az eredeti jogszabályban szereplő legfontosabb módosítás, hogy a fogyasztói kluboknak részvénytársaságként kell működniük: ez azt jelenti, hogy az adott cégnek legalább 20 millió forintos alaptőkével kell bírnia, és rendelkeznie kell az ügyfelek előző évi befizetéseinek nyolc százalékát, de legalább 20 millió forintot kitevő biztonsági alappal is. Ez a passzus lehetetlen helyzetbe hozná az egyik meghatározó piaci szereplőt, a Mód Ingatlanrendszer Kft.-t – és ügyfeleit is –, hiszen a társaság a működéséhez ez alapján szükséges összesen 40 millió forintot nem tudja előteremteni. A Mód Kft. vezetői kifogásolják azt is, hogy – bár az új jogszabály előírja, hogy a befizetett pénz a tartalékoktól elkülönített számlán legyen – nincs arra garancia, hogy az ügyfelek pénze érintetlenül marad. Erre a kft. vezetői szerint csak a közjegyző jelenlétében hozzáférhető zárolt számla nyújthat biztosítékot.
Lapunk kérdésére a gazdasági tárcánál nyomatékosították: a jogszabály hatályba lépése előtt redelkezésre álló időszakban mindenképpen egyeztetéseket folytatnak majd az érintett piaci szereplőkkel.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.