Már a gödi szilveszter előkészítése sem volt zökkenőmentes, hiszen több vezető politikus – például Lányi Zsolt alelnök és Bánk Attila frakcióvezető – jelezte, hogy nem vesz részt az ünnepi tanácskozáson. A nem teljes létszámú elnökség által hozott, a későbbi lavinát előidéző döntések egyike a frakcióvezetés „lefejezése” volt, amelyet Torgyán József pártelnök a paraszti szárny erősítéseként értékelt. A gyakorlatban ez azt jelentette, hogy leváltották frakcióvezető-helyettesi posztjáról Lányi Zsoltot, Pokol Bélát, Várhelyi Andrást, Horváth Bélát és Csúcs Lászlót.
A másik vihart keltő határozat Liebmann Katalin budapesti elnök leváltásáról szólt. Ezt azonban a gödi elnökségi ülés jegyzőkönyvét vezető Molnár Róbert később cáfolta, mivel elmondása szerint csupán a főtitkár leváltásáról döntöttek, Torgyán József mégis Liebmann Katalint szólította fel lemondásra. Molnár Róbert – aki ma a Fidesz parlamenti képviselője –, azt is nyilvánosságra hozta, hogy a pártelnök utasította őt a jegyzőkönyv meghamisítására, amelyet azonban megtagadott. Emiatt Molnár Róbert nemkívánatos személlyé vált Torgyán József környezetében, de a leváltott frakcióvezetés tagjai, és a hozzájuk csatlakozó Kiszely Katalin, illetve Pápai Mihály a fiatal kisgazda politikus mellé álltak, és megalakították az úgynevezett reformmozgalmat.
Az egy évvel ezelőtti szilveszterre emlékezve Molnár Róbert lapunknak elmondta: ma sem bánja, hogy nyilvánosságra hozta a gödi jegyzőkönyv valódi tartalmát, és ezzel elindította a lavinát a kisgazdapártban. – Bár sokan úgy vélik, hogy a politikára általában nem a tisztesség és a becsület a jellemző, mégis vannak olyan pillanatok, amikor a politikusnak nyíltan és őszintén meg kell mondania a véleményét, mert ezt diktálja az igazságérzete – fogalmazott Molnár.
Azeri videó került elő a Fradi stadionjából, emiatt háborgott Robbie Keane
