Egyeztetés a rendőrfelmentésről

H. Lovas László
2002. 01. 08. 0:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Bár lapzártánkkor még tartott a Független Rendőrszakszervezet, valamint a Budapesti Rendőr-főkapitányság között az egyeztetés, a Magyar Nemzet úgy értesült, hogy osztályvezetői beosztásba helyezik Béres László alezredest, a VI–VII. kerületi rendőrkapitányság felmentett vezetőjét. Mint ahogy azt Orbán Péter altábornagy, országos rendőrfőkapitány elmondta, hivatalosan január 15-én jelentik be a kapitányságvezető felmentését. Lapunk ugyancsak megbízható forrásból úgy értesült, hogy Béres László alezredes a BRFK épületében, bűnügyi területen dolgozik majd tovább: hogy pontosan melyik osztályt vezeti, azt nem sikerült megtudnunk. A hatályos jogszabály szerint ugyanis ennek megnevezésére harminc napja van Budapest rendőrfőkapitányának.
Miután a két ünnep között bejelentett felmentés hírére a Független Rendőrszakszervezet sérelmezte, hogy a kerületi rendőrkapitányt – aki egyben szakszervezeti tisztségviselő is – az ORFK vezetője az érdekvédelmi szervezettel való egyeztetés nélkül mentette fel, ezért hétfőn délelőtt egyeztetésre került sor az FRSZ vezetői és Orbán Péter között. Ezen – az országos rendőrfőkapitány hivatalos közlése szerint – az FRSZ elismerte, hogy Orbán Péter altábornagy nem sértett törvényt, mint ahogyan azt az érdekvédelmi szervezet korábban állította, amikor Orbán január 1-jei hatállyal kezdeményezte Béres László alezredes felmentését. A felmentés okáról viszont az altábornagy nem kívánt tájékoztatást adni, lapunk azonban úgy tudja, hogy Teréz- és Erzsébetváros összevont rendőrkapitánysága állítólag nemcsak Budapest, hanem az ország egyik leggyengébben működő rendőrsége volt, mindössze ötszázalékos felderítési eredménnyel.
Orbán Péter azt viszont kijelentette, hogy a hatályos jogszabály értelmében 2001. július 1-jétől az országos rendőrfőkapitánynak joga van vezető beosztásban tevékenykedő rendőröket indoklás nélkül is felmenteni.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.